2017-03-27 15:34:02• hírek • MTI

A világosság gyermekei

A Hildegárda templomban tartottak nagyböjt negyedik vasárnapján ifjúsági imaórát, a Szatmárnémeti római katolikus fiatalok részvételével.

Az idei nagyböjt imaóráinak negyedik állomását a Hildegárda templom képezte, ahol március 26-án vasárnap este hét órától találkoztak Szatmárnémeti római katolikus fiataljai elmélkedni, imádkozni, készülni a közelgő nagy ünnepre. Solomayer Sándor plébános köszöntötte őket. "Azt kérjük, hogy az Úr Jézus Szentlelke nyissa meg a mi szívünket, hogy ebben az órában Istent méltóképpen tudjuk dicsérni. Nagy nyitottsággal vegyetek részt az imaórán" - kérte a jelenlévőket.

A negyedik találkozás témáját a ragyogás, a fény és a sötétség kontrasztja adta. A felolvasott elmélkedés is erre irányította a figyelmet: "A világosság és a sötétség folyamatosan 'harcban' állnak egymással. A Szentírás többször beszél a világosságról és a sötétségről. Mi törekedjünk rá, hogy a világosság gyermekei legyünk, és a jót cselekedjük! Hogyan lehetünk erre képesek? Jézus által. Az ő fénye, a szeretet lángja, elvezet bennünket a jóra. Isten a jóságot belénk teremtette, csak néha az irigységgel, a haraggal, a gőggel beengedjük szívünkbe a rosszat. Gondoljunk csak mindennapjainkra, az Istennel és emberekkel, barátainkkal való kapcsolatunkra. Hogyan viszonyulunk hozzájuk? Mindig jó szándékkal? Erre csak őszintén érdemes válaszolni. Ha nem vagy őszinte még magaddal sem, akkor a sötétség győzött benned, és kizárod Krisztust. Most, amikor az imaóra alkalmával még bensőségesebb kapcsolatba kerültél az Istennel, nézz a lelked mélyére! Mi tükröződik belőle? Sötétség van benned vagy átragyog rajtad Jézus szeretete? Megérzik a körülötted élők, hogy mi van benned... Légy őszinte magaddal. Légy a világosság mások számára. Azt mondja Szent Pál: 'A világosság gyümölcse csupa jóság, igazság, egyenesség. Azt keressétek, ami kedves az Úr szemében.' Az útmutatást megkaptuk. A világosság gyümölcse csupa jóság, igazság és egyenesség. Már csak az marad hátra, hogy megvizsgáljuk magunkat és ne szégyelljük megtenni a jót."

Az egy órás imaalkalom az elmélkedés mellett énekeket és képmeditációt is magába foglalt. Hazaindulás előtt Solomayer Sándor plébános áldásában részesítette a fiatalokat, akik jövő vasárnap a Szent Antal templomban folytatják felkészülésüket - szintén este héttől -, majd virágvasárnap este nyolctól a Kálvária templom udvarán végeznek keresztúti ájtatosságot.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: