2013-06-03 10:12:26• hírek • MTI/AFP/APA/Reuters/AP

Tüntetések Törökországban

Vasárnap délután ismét könnygázt és vízágyút vetett be a rendőrség Ankarában tüntetők százai ellen, akik Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök irodájához akartak előrenyomulni - adta hírül az NTV török tévécsatorna.

Hírügynökségi beszámolók szerint már a harmadik napon demonstráltak kormányellenes tüntetők Erdogan irodája közelében, ezúttal mintegy ezren.

A török kormányfő vasárnap visszautasította azokat a vádakat, amelyek szerint diktátorként irányítaná az országot. Úgy fogalmazott, hogy nincs mit mondania, amikor olyan valakit neveznek diktátornak, aki a népet szolgálja. Egy órával később újabb állásfoglalásban utasította vissza, hogy diktátornak nevezzék. Úgy érvelt, hogy nem a nép uralkodójaként, hanem annak szolgájaként tevékenykedik. Azzal vádolta a Köztársasági Néppártot (CHP), hogy az áll a tüntetések mögött, és a legnagyobb ellenzéki párt provokálta ki a tüntetéseket. Arra hivatkozott, hogy a demonstrációkat "nem 12 fa kivágása" miatti fellépésnek, hanem ideológián alapuló reakciónak tartja.

Törökország mintegy félszáz városában voltak tüntetések péntek óta, amikor Isztambulban a rendőrség könnygázt és vízágyukat vetett be egy építési projekt ellen tiltakozó demonstrálók ellen. A hatóságok mintegy ezer tiltakozót vettek őrizetbe, a sebesültek száma szakszervezeti adatok szerint félezerre tehető.

A törökországi tüntetésekkel kapcsolatban Catherine Ashton, az EU kül- és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap közzétett nyilatkozatában sajnálkozásának adott hangot azért, mert a rendőrség aránytalanul nagy erőszakot alkalmazott a tüntetőkkel szemben. Visszafogottságra szólította fel a feleket, és párbeszédet sürgetett a békés megoldás érdekében.
Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke teljességgel aránytalannak nevezte a rendőrség kemény fellépését, és a tüntetőkkel való megbeszélések megindítására szólított fel.

Jen Psaki, az amerikai külügyminisztérium szóvivője még pénteken úgy foglalt állást, hogy Törökországban a stabilitást, a biztonságot és a jólétet hosszabb távon a véleménykinyilvánítási, a gyülekezési és az egyesülési alapjogok betartásával lehet a legjobban garantálni.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: