2014-06-20 10:14:42• hírek • MTI

A világ legmagasabb felhőkarcolóját tervezik Kínában

Forrás: Chetwoods
Forrás: Chetwoods

A világ legmagasabb felhőkarcolójának építését tervezik a közép-kínai Vuhan városában - az egy kilométer magas épület többek közt lég- és víztisztítóként is funkcionál majd.

A pontosan egy kilométeresre tervezett Feng nevet kapó torony mellett egy kisebb, Huang nevű tornyot is felhúznak, az együttes neve, a Fenghuang magyarul Főnixmadarat jelent. Felépülte után a Feng lesz Kína és a világ legmagasabb épülete, túlszárnyalva a jelenlegi aranyérmes Burzs Kalifa (Burj Khalifa) 830 méterét és a 632 méterrel jelenleg második, kínai Sanghaj Tornyot is.

A brit Chetwoods tervezőiroda által megálmodott épületek a kínai interneten keringő tervek szerint rózsaszín színben pompáznak majd, s egészen futurisztikusan hatnak a szürkeségéről híres Vuhan városában. A tervezőknek ugyanakkor ez is volt a céljuk - a 13 milliárd jüanos beruházással megépülő Főnixmadár Hopej tartomány fővárosának szimbólumává kíván válni.

Az épületegyüttes irodáknak, szállodáknak és vendéglátó egységeknek ad majd otthont, valamint más, egészen meglepő funkciókat is ellát majd. A tornyok egy hét hektár nagyságú tavi szigetre épülnének, s a tó vizét egy, a magasabb toronyba beépített rendszeren át folyamatosan tisztítanák. A Főnixmadár emellett a környező levegőt is szűrné egy speciális technológia felhasználásával, melynek gyakorlati haszna is lehet az ország egyik legrosszabb szennyezettségi indexét felmutató Vuhanban. A komplexum emellett az energiatakarékos "zöld tornyok" sorát bővítené, saját energiaellátását nap- és szélenergiából biztosítaná.

A Főnixmadár építési tervei a vuhani hatóságok jóváhagyására várnak, elfogadása esetén az legkorábban 2018-ra épülhet fel.

Vuhan egyébként már korábban is rekordok döntésére készült: jelenleg is építés alatt áll a 125 emeletes, 636 méter magas Wuhan Greenland Center, mely 2017-re készülhet el.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: