2011-07-28 15:06:08• hírek • MTI

A világ legdrágább autópályája épül

Megállapodás született az észak-erdélyi autópályát építő Bechtel amerikai vállalat és a román közlekedési minisztérium között arról, hogy a beruházó ősztől folytatni fogja az építkezést a Bihar megyei Bors és Berettyószéplak (Supalcu de Barcau) közötti 64 kilométer hosszú szakaszon - értesült a Capital című gazdasági hetilap.

A közlekedési minisztérium illetékesei csak annyit erősítettek meg, hogy megállapodás született az autópályákat kezelő román állami vállalat és a Bechtel között, és a dokumentumokat a következő napokban írják alá, amit majd a kormánynak is jóvá kell hagynia.

A megállapodás részleteiről hivatalosan semmit sem közöltek. A Capital azonban tudni véli, hogy a Bechtel vállalta: egy kilométer autópálya költségét 7 millió euróra korlátozza, ami 35 százalékkal kevesebb az eredetileg előirányzott költségnél. Másrészt az államnak őszig ki kell fizetnie a Bechtellel szemben felhalmozott adósságát, amely eléri a 200 millió eurót.
Az egyelőre nem világos, hogy a Bechtel építi-e meg teljes egészében a 415 kilométer utat, vagy csak a román-magyar határtól Marosvásárhelyig terjedő szakaszt. A közlekedési minisztérium illetékesei ugyanis korábban azzal is megfenyegették a vállalatot, hogy felbontják a szerződést, és a Marosvásárhely Brassó közötti szakasz megépítésére közbeszerzési pályázatot írnak ki.

Emil Boc miniszterelnök korábban arról biztosította a közvéleményt, hogy az idén folytatódni fog az autópálya építése.
A Bors és Brassó közötti nyomvonalon haladó, 2004 óta épülő korszerű útból eddig csak 52 kilométer készült el Gyalu (Gilau) és Aranyosgyéres (Campia Turzii) között, amire az állam több mint egymilliárd eurót költött.

Eredetileg 2,2 milliárd euróra tervezték a költségeket, de kiderült, hogy ennek minimum a kétszeresébe is belekerül az út, amit a román államnak kizárólag a költségvetésből kellene finanszíroznia, s ez jelentősen megnehezíti a kivitelezést.
A román média szerint a mostani megállapodás nyomán elért költségcsökkentés ellenére is a világ egyik legdrágább autópályája lesz az észak-erdélyi.


Drága lesz, de ki tudja, hogy mikorra készül el
Drága lesz, de ki tudja, hogy mikorra készül el


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: