2013-02-24 14:40:29• hírek • Póti Orsolya

A vidám verseké és az ügyes versmondóké volt a hétvége

Február 22-23. között a Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum dísztermében zajlott a Vidám Versek Versmondó Versenyének megyei fordulója. A zsűri és a közönség rendkívül jól szórakozott, miközben a tehetséges gyerekek produkcióit hallgatta.

A Szatmárnémeti Hám János Római Katolikus Teológiai Líceum idén immár 13. alkalommal rendezi meg a Vidám Versek Versmondó Versenyét, melynek február 22-23. között került sor a megyei fordulójára. A versenyre közel nyolcvan Szatmár megyei diák jelentkezett; a versmondók szatmárnémeti, nagykárolyi, tasnádi valamint körülbelül 15 vidéki iskolából érkeztek.

A pénteki napon az V-VIII. osztályos tanulóké volt a főszerep, szombaton pedig a kisiskolások szavaltak vidám hangvételű költeményeket. A versenyzők produkcióit idén is két szakmai zsűri értékelte.

A gimnazisták előadását Méhes Kati színművésznő, Bumbulut Krisztina újságíró, Nagy Anikó bábszínész, Tóth-Páll Miklós színművész és Nevelős Gábor jezsuita novícius pontozta, az I-IV. osztályosok pedig az András Gyula színművészből, Schuller Elza magyar tanárnőből, Szejke Ottilia szaktanfelügyelőből, Szabó Ágnes tanárnőből és Nevelős Gáborból álló zsűritől várta az elismerést.

A díjátadókra nem sokkal a versenyek után került sor, azonban az oklevelek és könyvjutalmak átadása előtt a zsűri tagjai elmondták meglátásaikat a verseny kapcsán, megjegyezték észrevételeiket és további eredményes felkészülést és versenyszereplést kívántak a versmondóknak.

A díjak átadása előtt minden a versenyen résztvevő diák és kísérő pedagógus emléklapban részesült, majd a díjazottakat szólították a zsűrielnökök.

A Vidám Versek Versmondó Versenyének díjazottjai az alábbi diákok:

Az I-II. osztályosok kategóriájában:

I. Csapó-Ilyés Panna (Hám János Líceum)
II. Kis-Kasza Dávid (Aurel Popp Művészeti Líceum)
III. Bercki Stefánia (Hám János Líceum), Antal Mátyás (Mircea Eliade Gimnázium)
Dicséret: Kása Petra(Lázári Műszaki Líceum)

III-IV. osztályos diákok kategóriája:

I. Puskás Panna (10-es Számú Gimnázium), Csapó-Ilyés Fruzsina (Hám János Líceum)
II. Csizmás Bernadett (Mezőfényi Általános Iskola)
III. Kánya Petra (Patóházi Általános Iskola)
Dicséret: Kovács Kinga (Mircea Eliade Gimnázium) és Csobi Adrienne Nikolett (V. Lucaciu Gimnázium)

V-VI. osztályosok kategóriájában:

I. Benkovics Barbara (Református Gimnázium)
II. Scheitli Krisztina (Hám János Líceum)
III. Telegdy Áron (Hám János Líceum)
Különdíj: Rózsa-Molnár Friderika (Aurel Popp Művészeti Líceum) és Nagy Ábel (Aurel Pop Művészeti Líceum)

VII-VIII. osztályosok kategóriájában:

I. Skapinyák Szilárd (Hám János Líceum)
II. Szatmári Boróka (Református Gimnázium)
III. Boleman Patrik (Csanálosi Általános Iskola)
Különdíj: Mészáros Cynthia (10-es Számú Gimnázium), Jánk Anna (Hám János Líceum)

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: