2010-10-06 17:57:56• hírek • Szatmar.ro

A vértanúkra emlékeztünk

Szatmárnémetiben sem feledkeztek meg a nemzet hőseiről, az aradi vértanúkról. A megemlékezők ma délután 5-kor a Zárda templom előtt gyűltek össze, hogy tiszteletüket és elismerésüket fejezzék ki.

Október 6-a nemes ünnep a magyar közösség számára, a szatmáriak is fejet hajtottak a dicső múltunk előtt. A szatmárnémeti RMDSZ, a Szent István Kör és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés (MIK) szervezésében megemlékeztek a szabadságharc hősi halottairól.
A rendezvény szokásokhoz híven idén is a Zárda templom előtt zajlott. Bár ez a nap az egész magyarság számára fontos kellene legyen, ehhez képest azonban csekély volt a résztvevők száma. Elsősorban intézményvezetők és politikusok jelentek meg a megemlékezésen.
A megemlékezés Hankovszky Ferenc, római katolikus vikárius és Kovács Sándor esperes ökumenikus imájával kezdődött. Ezt követően Czumbil János történelemtanár kiselőadásával visszatekintést tett a 1848-as forradalom és szabadságharc idejére, és kihangsúlyozta az esemény történelmi jelentőségét.
Vértanúkról szóló költeményt szavalt el a Művészeti Líceum diákja, Rózsa-Molnár Henrietta, ezután pedig megkoszorúzták Gonzeczky János tábori lelkész emléktábláját. A vértanú előtt a különböző szervezetek és közéleti személyiségek hajtottak fejet és fejezték ki kegyeletüket illetve tiszteletüket irántuk.

Gonzeczky János Szatmáron végezte a teológiát, majd Bécsben és Olaszországban is megfordult, 1844-től pedig Mezőhegyesen tábori lelkészi szolgálatot teljesített. A szabadságharc leverése után, 1849. október. 8-án, Pesten kivégezték, mert a szószékről kihirdette a Habsburg-ház trónfosztását.
A szatmárnémeti megemlékezést a magyar nemzet himnusza zárta, amelynek eléneklését a Székesegyház kórusa tette szebbé.



A református-, illetve katolikus egyház is képviseltette magát.
A református-, illetve katolikus egyház is képviseltette magát.



 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: