2012-09-13 07:59:50• hírek • Szatmár.ro

A vértanúk ma is élnek

A Jilava-i börtön falain belül mutattak be szentmisét Boldog Scheffler János internálásának hatvanadik évfordulóján.

Mintegy hetvenfős szatmári zarándokcsoport előtt mutatott be szentmisét Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök, Exc. Ft. Ioan Robu bukaresti érsekkel, Nm. Ft. Böcskei László nagyváradi püspökkel, valamint több szatmári egyházmegyés pappal közösen szeptember 12-én reggel, a Jilava-i börtönben. Pontosan hatvan évvel ezelőtt szállították ugyanis Boldog Scheffler János szatmári megyéspüspököt oda, ahol aztán a kínzások következtében 1952. december 6-án életét vesztette.

A zarándokcsoport megérkezésekor Cristian Micu, a börtön sajtószóvivője mutatta be a régi, már használaton kívüli termeket, kiemelt helyen kezelve a húszas cellát, ahol Scheffler János raboskodott és adta hitéért életét. Itt imára is lehetőség nyílt, majd a cellák bejáratánál sor kerülhetett a legszentebb áldozat bemutatására.

A szentmise elején Exc. Ft. Ioan Robu érsek beszélt a hely jelentőségéről és a vértanúk áldozatáról: „Ezen a helyen a remény és a kétségbeesés, a hit és a hitetlenség járt együtt, a pokol, tisztítótűz és mennyország hangulatában. Sokan szenvedtek itt, közülük pedig mi azokra figyelünk, akik hozzánk közel állnak a hit és remény által, amit a lelkükben hordoztak: Boldog Scheffler János, Boldog Bogdánffy Szilárd, és Mons. Vladimir Ghika. A nehézségek nem kényszerítették térdre őket, hanem épp ellenkezőleg, felemelték. Sok püspök és pap, katolikusok, ortodoxok és más vallásúak mentek itt keresztül a menny, a pokol, vagy a purgatórium kapuján. (...) Boldog Scheffler Jánosra gondolunk, kérve őt, hogy áldja meg közösségeinket, az egész országot, és adjon reményt mindenkinek. Hiszen végső soron, ha valami szép és építő jellegű született itt a szívekben, az a remény virága. Hiszünk Scheffler János közbenjárásában, hisszük, hogy Isten őt az igazi, és vég nélküli fényben részesíti, miután próbára tette a börtön sötétjében."

Nm. Ft. Schönberger Jenő - Scheffler János utódja a szatmári egyházmegye püspöki székében -, szentbeszédében az üldöztetés sorsszerűségét emelte ki: „Nehéz elképzelni, hogy valamikor egy püspöki palotából ide jusson valaki és itt fejezze be az életét. De hát kell ezen csodálkoznunk, amikor azt mondja az Úr Jézus, hogy 'boldogok vagytok ti, akiket üldöznek'? Hiszen Ő azokra emelte tekintetét, akiket kiválasztott, és ha kiválasztotta őket, akkor tudta, hogy milyen sorsot szán nekik." (...) Mi bent voltunk abban a cellában, ahol a mi püspökünk az utolsót sóhajtotta, és elmondta azokat a szavakat: „ibi vacabimus"... Ott majd időzünk, ott majd minden meglesz, ami nekünk itt hiányzott. Ennek a szenvedésnek vége lesz, de annak, amikor Isten elé járulunk, amikor Istent látni fogjuk, annak a boldogságnak nem lesz vége."

Schönberger Jenő püspök rámutatott, a vértanúk ma is élnek: „Ilyenkor nem szabad emberi értelemmel gondolkodnunk, hanem Istennek a tekintetével, és gondolataival kell, hogy szemléljük a dolgokat. Nem mennyországot ígért Jézus itt a Földön, hanem üldöztetést. Viszont hol vannak azok, akik valamikor Scheffler Jánost és a többi vértanút, hitvallót bebörtönözték? Sehol. Csak velük kapcsolatban emlegetjük a nevüket. De a vértanúk ma is élnek, ma is példaképek. A kitartásra, a helytállásra, az Isten melletti szeretetre, az iránta való elkötelezettségre buzdítanak bennünket. (...) Az, hogy itt szentmisét mutathatunk be, ahol az ő keresztútja véget ért, erőt ad nekünk is tovább vinni a keresztet. Lehet, hogy valamikor majd egy kis emlékmű őrzi itt azoknak a nevét, akik itt szenvedtek, és meghaltak. De nem az hivatott arra, hogy ezt az emléket őrizze, hanem mi kell, hogy megőrizzük a szívünkben, hogy valahányszor ránézünk az ő képére, eszünkbe jusson: áldozat nélkül nincs örök élet, és itt, a Földön, az áldozat ideje van. A boldogság odaát vár ránk, a mi hazánk a mennyben van."

Böcskei László Schönberger Jenő prédikációja után szólt. Scheffler János és Bogdánffy Szilárd püspökök kapcsolatáról elmondta: „Érdekes elképzelni, hogy a két közeli munkatárs - ahogyan ők együtt Szatmáron és Nagyváradon is éltek, dolgoztak -, hogyan tudták megtartani és továbbvinni ezt a kapcsolatot. Lehet, hogy majd az örökkévalóságban megtudjuk, de biztos, hogy nem feledkeztek el egymásról, hanem ki-ki a maga módján próbálta, ha másképp nem, akkor imádságban kísérni a másikat. Ennek az imának pedig ilyen helyeken hatalmas ereje volt."

Szentmisét tartottak a börtönben

Böcskei László elmondott egy történetet Boros Béla érsekről - aki tizenhárom évig raboskodott, ebből pedig több évet Jilava-n -, Scheffler és Bogdánffy püspökökre vonatkoztatta azt: „Égre irányított tekintettel éltek, akkor, amikor az egyházmegyéjükben szolgáltak, akkor is, amikor a megpróbáltatás ideje következett. Ugyanilyen égre emelt tekintettel tudtak szembenézni a szenvedéssel, mindazzal a megaláztatással, amiben részük volt, és ugyanígy fogadták a halált is, mint életüknek legnagyobb áldozatát. Azt hiszem, hogy ez az üzenet, ami számunkra is aktuális: az égre emelt tekintet. (...) Isten dicsősége valósult meg az által, hogy életüket adták hitükért, egyházukért, a Szentatyáért, értünk. Ki gondolta volna két évtizeddel ezelőtt, hogy ilyen helyen, ami annyi szenvedésnek és megpróbáltatásnak a helyszíne volt, mi szentmisét ünnepelhetünk, kitehetjük Boldog Scheffler János képét, megemlékezhetünk Boldog Bogdánffy Szilárd püspökről. Az Istenszeretőknek minden a javára válik."

A szentmise végén Nm. Ft. Schönberger Jenő püspök, Exc. Ft. Ioan Robu érsek és Nm. Ft. Böcskei László püspök együtt adták főpásztori áldásukat, a zarándokok pedig ezután még hosszan énekeltek, imádkoztak. A legszentebb áldozat bemutatását követően a börtön használaton kívüli, további helyiségeit tekinthették meg, azonosítva azokat a részeket, ahol Scheffler János is járhatott. A szatmári zarándokok - akik Schönberger Jenő püspökkel hétfőn délután Körösbányán, Scheffler János kényszerlakhelyén is szentmisével emlékeztek - ezt követően folytatták tovább útjukat Csíksomlyó felé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: