2011-05-01 14:04:10• hírek • Szatmar.ro

Négy gólos vereség Tg.Jiuban

Nem utazhatott vérmes reményekkel Tg.Jiuba a VSK férfi kézilabdacsapata az élvonalbeli bajnokság 22. fordulójában, már csak azért sem, mert a Pandurii azon kevés csapatok közé tartozik, amely az idei szezonban győzni tudott Szatmárnémetiben. Ősszel 34-30-ra, most pedig 33-29-ra nyertek a bányászok.

A hazaiak villámrajtot vettek (4-0-ra elhúztak) és viharosan is folytatták a mérkőzést. Igaz, az első félidőben a VSK még úgy-ahogy tartani tudta a lépést (20-17 volt a vendéglátók előnye a szünetben), a pihenő után azonban már "elfogytak a szatmáriak." Köszönhetően elsősorban annak a tíz perces gólcsendnek, amellyel a második játékrészt kezdték az erdélyiek.

Ez a rövidzárlat lehetővé tette, hogy a Pandurii nyolc góllal is meglépjen (28-18). A végén a "pandúrok" már tartalékoltak kissé, ezt kihasználva a VSK szépen faragni kezdett hátrányából és végül 33-29-es vereséget szenvedett.

„Tudtuk, hogy egy jó csapattal találkozunk, amely győzni tudott Székelyudvarhelyen és Temesváron is. Gyors kézilabdát játszottak, de helyenként nagyon is agresszíven védekeztek, többször is szabálytalanul szereztek labdát, ám mindent egybevetve megérdemelték a győzelmet. A végére sikerült egy szorosabb eredményt elérnünk, amivel én elégedett vagyok" - nyilatkozta a meccs után Palkó János , a VSK edzője.

Ami a forduló további mérkőzéseit illeti, a székelyudvarhelyiek vereségével az éllovas Konstanca hat pontos előnyre tette szert, és négy fordulóval a vége előtt gyakorlatilag már bajnoknak tekinthető. A Nagybánya viszont nagyon nehéz helyzetbe került, a nagy múltú Minaurnak minimálisra csökkentek a bennmaradási esélyei.

A VSK visoznt tartja nyolcadik pozícióját, két ponttal a Bákó és hárommal a Kolozsvár mögött, de nyolccal a Brassó előtt.

Nemzeti Liga, 22. forduló:
Tg. Jiu-Szatmárnémeti 33-29 (20-17)
A szatmári gólszerzők: Vizsbovszkij 9, Surducan 5, Mateaş 4, Timofte 4, Liberţ 3, Munea 2, Várady 2
Játszott még: Teremi (8 védés), Panazan (2 védés), Savlovschi, Savics, Bejinariu, Oláh, Mateş.

További eredmények:
Suceava-Székelyudvarhely 30-26 (17-13)
Kolozsvár-Nagybánya 35-29 (19-14)
Brassó-Temesvár 27-28 (13-14)
Steaua-Resicabánya 29-27 (13-14)
Konstanca-Bukaresti CSM 37-28 (20-9)
Nagyvárad-Bákó - május 10.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: