2014-05-29 19:26:27• hírek • Kocsis Zoltán

A városi tanács döntött: a cégek mehetnek Nagybányára!

Nem fogadta el a Maskulik Csaba gazdaságserkentő módosító indítványát a Szatmárnémeti Városi Tanács egykori USL-és része, így egyelőre elmarad a vállalkozóknak biztosított kedvezmény. Az RMDSZ két urbanisztikai rendeletet nem szavazott meg.

Viharosan kezdődött a Szatmárnémeti Városi Tanács rekordgyanús, 27 határozati pontot tartalmazó májusi ülése. Az első napirendi pont ugyanis a jövő évi ingatlanadók és egyéb illetékek értékének a meghatározásáról hivatott dönteni. Maskulik Csaba azt a javaslatot terjesztette a tanács elé, hogy a lakossághoz hasonlóan a cégek esetében is emeljék 5%-ról 10%-ra az adókedvezményt, amennyiben a teljes évi adóját március végéig befizeti.

Maskulik azzal érvelt, hogy abban az amúgy sem túlságosan valószínű esetben, ha valamennyi cég élne a lehetőséggel és az év elején kifizetné az adóját, az önkormányzat összességében elesne ugyan közel 880.000 lejtől, ám rögtön az év elején komoly bevételhez juthat. Nem beszélve arról, hogy ezzel jelentősen támogatná a gazdasági szférát - mint teszi azt a legtöbb romániai város.

„Ha tényleg igaz, amit a polgármesteri hivatal által a múlt héten kiadott tájékoztató állít, mely szerint az elmúlt két évben hétezernél több új munkahely jött létre Szatmárnémetiben, akkor az több mint nyolc millió lej  többletbevételt jelent a város számára. Akkor igazán bevállalhatunk 880.000 lejes kiesést, mert a cégek, amelyek ezeket a munkahelyeket létrehozták, megérdemlik ez a kis kedvezményt", magyarázta Maskulik.

Az RMDSZ-es tanácsos szóvá tette azt is, hogy az RMDSZ még szeptemberben elkészített egy gazdaságserkentő határozattervezetet, amelyet azonban a város vezetése azóta sem tűzött ki közvitára. „Úgy gondolom, egyesek szándékosan blokkolják a tervezetet", mondta Maskulik.

Dumitru Fanea PSD-és tanácsos azzal hárította el a javaslatot, hogy egy ilyen jelentőségű döntést véleményeznie kellene az adóhivatalnak és a tanács pénzügyi bizottságának is. Ioan Pop azon véleményének adott hangot, hogy a javaslatot nem szabad elsöpörni, vissza kell térni rá. Ennek ellenére, PSD-és párttársaival és a PNL-és tanácsosok többségével elutasította a javaslatot. Az RMDSZ-frakció mellett Cosmin Ratiu PDL-és, valamint meglepetésre Marian Albul PNL-és tanácsos is igennel szavazott. Ratiu gratulált is az RMDSZ-nek, mondván „sajnos nekünk, többieknek nem jutott eszünkbe ez a remek ötlet".

Az elutasítás után Fógel László arra hívta fel a tanács figyelmét, hogy az eddigi 5% egyáltalán nem bátorítja arra a cégeket, hogy év elején fizessenek, a legjobban azonban Butka Gergely foglalta össze a helyzetet: „Ezzel a döntéssel elküldtük Nagybányára a cégeket!".

Nem ez volt az egyetlen pont, amely szembe helyezte az RMDSZ-t a tanács többi részével. A szövetség képviselői elutasították - mellesleg eredménytelenül -, hogy luxusvillák, illetve emeletes házak épüljenek a Mező (Odobescu), illetve a Petre Ispirescu utcákon. Egyrészt, mert előbbin egy sor megkezdett épület van már és jó ideje nem folytatódnak a munkálatok, másrészt pedig, mert ragaszkodnak ahhoz az elvhez, hogy magánházas környezetbe ne épülhessen több emeletes társasház.

További ingatlannal kapcsolatos döntések esetén sikerült viszont konszenzusra jutnia a tanácsnak. Így jóváhagyták, hogy a város 58.608 lejért eladhassa 2442 négyzetméter területét a Batizi út 22. és a Fabricii utca 82 szám alatt, valamint 34.846 lejért az Ombódi út 26A szám alatti 742 négyzetmétert. Szintén döntés született arról is, hogy az önkormányzat kéréssel folyamodhasson a tanügyminisztériumhoz: a Honvéd (Unirii) utca 95, valamint a Damjanich (Porumbeilor) utca 1 szám alatti épületek kerülhessenek át a város tulajdonába.

A tanácsülés végén Butka Gergely arról kérdezte a polgármesteri hivatal vezetőit, hogy mennyi pénzből, hány példányt készíttetett arról a nyolc oldalas, az önkormányzat vélt vagy valós megvalósításait tartalmazó tájékoztatóból, „amely teljesen véletlenül a választások előtti napokban jelent meg". Papici erre elmondta: nem tudja, hány darabot nyomtattak ki belőle, mennyibe került, se azt, ki rendelte....

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: