2011-09-08 12:13:38• hírek • Kocsis Zoltán

Egyelőre nem lehet igényelni a fűtéstámogatást

A román kormány május közepében jelentette be, hogy megszünteti a távfűtés szubvencionálását, ami azt jelenti, hogy emberek tízezrei maradtak fűtéstámogatás nélkül országszerte. A Nemzetközi Valutaalap által követelt lépés azonban kevésbé érinti Szatmárnémeti lakosait.

„Rengeteg olyan város van, ahol a távfűtés évről évre hatalmas deficiteket termel, amit eddig az állam magára vállalt, ám Szatmárnémeti nem tartozik ezen városok közé. Amikor modernizáltuk a város távfűtését, sokan támadtak minket, hogy indokolatlanul magas terheket rovunk a lakók nyakába. Csakhogy azóta Szatmárnémeti távfűtése hatékonyan működik, így minket nem érint a szubvenciók megszüntetése", nyilatkozta a szatmár.ro-nak májusban Ilyés Gyula.

A polgármester sajtótájékoztató keretein belül ismét megerősítette, hogy ezen kormánytámogatás megvonása nem érinti majd a szatmáriakat, hisz itt a legtöbbet földgázzal fűtenek.

Városunkban idén is megközelítőleg ugyanazok kaphatnak majd fűtéstámogatást, mint tavaly, akiknek száma 4200 körül van. Ők azonban egyelőre még nem kérvényezhetik a támogatás igénylését, amíg a Hivatalos Közlönyben meg nem jelenik annak pontos változata. Már pedig egyelőre nem jelent meg.

Ilyés elmondta, hogy szeptember második felében, legkésőbb október elején lehet majd leadni fűtéstámogatást igénylő kérvényeket és ekkor kérvényezhetik azok is, akik fatámogatásért folyamodnak. A pontos időpont azonban a kormánytól függ.

 

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: