2015-05-09 01:57:14• hírek • Szatmar.ro

A vándormadarak védelmében

Alig egy hónappal ezelőtt örvendeztünk a gólyák megérkezésének, mostanra pedig megyeszerte figyeljük a fészkeket és várjuk a fiókák kikelését. Május második hétvégéjén világszerte, így Szatmár megyében, is megszervezik a vándormadarak világnapját, annak érdekében, hogy még tudatosabban óvjuk a nagy utazók költési helyeit.

Május 9-10- én a Szatmár Megyei Környezetvédelmi Ügynökség, az aradi Vasile Goldiş egyetem szatmárnémeti fiókja, a Szatmár Megyei Tanfelügyelőség, valamint az Apaserv közösen szervezik meg a vándormadarak világnapját. A figyelemfelkeltő kampány idei témája a madárbarát energiafogyasztás.

A rendezvénysorozat már április 15-én elkezdődött, mikor is szakértők megyeszerte ellenőrizték az öt legnagyobb és legfontosabb vízi élőhelyet. Szakértők vízmintákat gyűjtöttek a Kányaházi gyűjtőtó, az Adorjáni, az Újbereki és a Kismajtényi halastavak, valamint az Apai bányató vizéből. Megvizsgálták ugyanakkor a tavak élővilágát és jegyzéket készítettek az idén visszatért vándormadarakról.

Ezen kívül pedagógusok és egyetemisták egy csoportja megfigyeléseket végeztek az elmúlt napokban az Adorjáni- illetve a Kismajtényi halastavaknál.

A mostani kutatásokat júniusban, valamint októberben megismétlik a megfigyelők. Az eredményeket pedig jövő év február 2-án, a Vizes Élőhelyek Világnapján mutatják majd be.

A kampány viszont csak akkor lehet sikeres, ha egyre többen és egyre tudatosabban oda figyelünk a vándor madaraink élőhelyeinek megőrzésére, annak érdekében, hogy gyermekeink még sokáig kérhessék a kisbabákat a gólya bácsitól.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: