2011-11-02 10:06:25• hírek • Sárközy Júlia, MTI

Nyugat-Afrikában telelnek az olasz fecskék

Az Észak-Itáliából télre Afrikába repülő fecskék útját követte nyomon egy olasz-svájci tudóscsoport. Háromszáz fecske segítségével sikerült rekonstruálni a migráció pontos útvonalát.

Alig 0,6 grammos műszert erősítettek a madarak hátára, ezzel repültek a fecskék Európából Afrikába, majd ismét vissza északra. A svájci gyártmányú fényérzékelő berendezés a nappalok időtartama alapján tudta bemérni a költözőmadarak célállomásának hosszúsági és szélességi fokát.

"Így állapítottuk meg, hogy a Svájc déli területéről és a Pó-síkságról 2010 őszén elindult fecskék Kamerunban, Nigerben és Gabonban töltöttek két-három hónapot. Innen idén tavasszal ugyanazon az útvonalon tértek vissza tavalyi fészkelési helyükre" - mondta el az olasz sajtónak az Interreg nevű tudományos kutatásban résztvevő Nicola Saino, a milánói egyetem biológusa.
Mint kiderült, az észak-déli migráció során a fecskék a legkeskenyebb pontján repülik át a Szaharát.

Tavasszal gyorsabban teszik meg visszafelé az utat, sietteti őket a párzás és a fészekrakás ösztöne. Az Afrikából Európába először visszarepülő fiatal fecskék is tévedés nélkül ugyanazt a fészekrakó helyet választják, ahol egy évvel korábban világra jöttek - hangsúlyozta Saino.

A Lipu olasz madárvédő liga legutolsó, 2008-as felmérése szerint tavaszonként ötszázezer-egymillió fecske érkezik Afrikából Itáliába. Repülési sebességük meghaladja az óránkénti 30 kilométert és naponta akár 320 kilométernyi távolságot is képesek megtenni. A Lipu szerint 1970 óta az itáliai fecskék létszáma közel a felére csökkent a hagyományos fészekrakó helyek megművelése vagy beépítése miatt.

Az Afrikában telelő fecskék útját követték nyomon a tudósok

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: