2009-09-24 16:08:55• hírek • Parajdi Andrea

A válság miatt leállnak

Valójában még el sem kezdődött, de már abba is maradt a Select World Kft. beruházása a Decebal híd lábánál. A cégnek nincsen pénzkerete a munkálatok befejezésére, ezért a Polgármesteri Hivatallal kötött szerződés határidejét ki szeretné tolni egy évvel. A városi tanácsosok csütörtökön elhalasztották az erről való döntéshozatalt.

A Select World Kft. 2006-ban kapta meg az építkezéshez szükséges dokumentumokat, miután sikerült közös egyességre jutnia a Polgármesteri Hivatallal. A cég egy több mint 2500 négyzetméteres városi tulajdonban terület beépítésére kapott lehetőséget, cserébe azonban irodákat adott volna 639 négyzetméteren az Önkormányzatnak.

A vállalt eddig csupán az alapokon dolgozott a látványos építkezési munkálatok még el sem kezdődtek a Decebal híd melletti területen. A Select World elfogadott projekttervei szerint egy hat emeletes elegáns üzletközpontot, egy két emeletes kereskedelmi központot, illetve egy nyolc emeletes, medencével ellátott hotelt kellene létrehozzon. Az épületek mellett 143 parkolóhely is helyet kapna. A teljes beruházást körülbelül 10 millió euróra becsülik, amely mindennel egybevetve 10 ezer négyzetméteren valósulna meg.

Ilyés Gyula polgármester tájékoztatása szerint a cégnek már a munkálatok elkezdésekor sem volt arra garanciája, hogy az üzlet-, és irodahelyiségeknek lesznek majd hosszútávú bérlői, s mivel az utóbbi években sem sikerült értékesíteniük a területeket, ezért a bank nem ad hitelt a vállalatnak. Emiatt kérte a Select World Kft. a szerződésbe foglalt határidők egy évvel való kitolását. A városi tanácsosok egyértelműen úgy vélték, hogy a cégnek ha az elmúlt három évben nem volt pénzkerete arra, hogy elkészítse a projektet, akkor egy év alatt bizonyára nem fogja befejezni a beruházást. Ezért a következő tanácsülésre meghívják a befektetőt is akivel közösen egyeztetnek arról, hogy mekkora határidőt tartana optimálisnak a beruházás befejezéséhez.


Abbamaradt a Select World Kft. beruházása a Decebal híd lábánál.
Abbamaradt a Select World Kft. beruházása a Decebal híd lábánál


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: