2010-09-30 11:34:34• hírek • MTI

A vallásokat az ateisták ismerik a legjobban

Az ateisták és a szabadgondolkodók igazodnak el a legjobban a vallás kérdéseiben Amerikában - állítja a Pew közvélemény-kutató intézet felmérése, amelyet szerdán közölt a The Washington Times.

Eszerint az ateisták és agnosztikusok 82 százaléka válaszolta meg helyesen a Pew felmérése során feltett vallásismereti kérdések többségét. A második helyen, 74 százalékkal, a mormonok, és hajszányival lemaradva, 73 százalékkal, a zsidók végeztek a harmadik helyen.

A felmérés szerint a megkérdezett protestánsoknak 46, a katolikusoknak pedig csak 40 százaléka adott többségében jó válaszokat.

A Pew megállapította, hogy az amerikai keresztények fele nem tudja, hogy kik voltak a bibliai evangéliumok szerzői és a katolikusok 45 százaléka nincs tisztában azzal, hogy voltaképpen mi is az áldozás jelentése. A reformátusoknak csak 19 százaléka volt tisztában saját felekezetének tanításával, miszerint csakis a hit vezethet el az üdvösséghez és csak 47 százalékuk tudta, hogy Luther Márton indította el a reformációt.

"Az amerikaiak nagy tömegei tudatlanok a jelentősebb vallási hagyományok tanaival, gyakorlatával és vezető alakjaival kapcsolatban - beleértve a sajátjukat is" - állapította meg a felmérés.

A legjobban teljesítő ateisták és szabadgondolkodók a 32 kérdésből átlagosan 20,9-et találtak el. A zsidók esetében ez az arány 20,5, a mormonokéban pedig 20,3 volt. Az utolsó helyen az amerikai katolikusok végeztek, átlagosan 11,6 megfelelő válasszal.

A hívők a saját vallásuk ismerete terén teljesítettek a legjobban, az ateisták az állam és az egyház viszonyáról és a világvallásokról szerzett ismereteiknek köszönhetően húztak el.
A kutatást egy 3412 fős mintán, május 19. és június 6. között végezték el. Az alanyoknak  feltett kérdések a világvallásokra, a bibliára, az ateizmusra, valamint a vallásnak a társadalom életében betöltött szerepére vonatkoztak.


Ateisták: egy felmérés szerint jobban ismerik a vallást, mint a hívők
Ateisták: egy felmérés szerint jobban ismerik a vallást, mint a hívők


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # hétvégiinterjú # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: