2012-09-12 17:11:58• hírek • Kocsis Zoltán

A vállalkozói és a közigazgatási szektor képviselői találkoztak

„Szatmár megyének azzal van szerencséje, hogy Magyarország mellett fekszik. Szinte ez az egyetlen vonzerő egy külföldi befektető számára" hangzott el többek között azon a szerdai fórumon, amelyen a prefektúra és a Kereskedelmi, Gazdasági és Mezőgazdasági Kamara kezdeményezésére a vállalkozók a különböző állami intézmények vezetőivel találkozhattak.

„Úgy láttam, hogy semmiféle párbeszéd nem volt a vállalkozói szféra és a közintézmények között, ezért tartottam szükségesnek összehozni ezt a megbeszélést. Mindkét oldal társadalmunk egy-egy fontos szegmense és a mai fórum alakulásáról arra következtettem, hogy ennek a párbeszédnek a folytatására is szükség van", mondta Eugeniu Avram prefektus a megbeszélés zárásaként.

A vállalkozók több, a törvényalkotást érintő problémát is szóvá tettek. Az egyik cégvezető azt a jövő évtől életbe lépő törvényt kifogásolta, amelynek következtében az 500.000 euró alatti forgalmat lebonyolító cégeknek a számla kézbesítésekor kell kifizetniük a TVA-t. Ez szerinte alaposan megnehezíti a könyvelést, ráadásul inkább az adócsalásra ösztönzi a szereplőket.

Egy kisvállalkozó a bürokráciát bírálta és az ügyintézés egyszerűsítését kérte például az alkalmazások terén. Egy másik felszólaló szigorúbb szabályozást kért az olyan személyek ellen, akik cégük csődeljárásával ússzák meg azt, hogy adósságaikat kifizessék.

A legszigorúbb kritikát egy olasz alaptőkével rendelkező vállalat képviselője fogalmazta meg. Szerinte a gyakori pénzügyi szabályozási változások miatt az ország elveszíti hitelességét, mivel a nagy cégek 3-5 éves fejlesztési tervekben gondolkodnak. A másik probléma szerinte, hogy Szatmár megyében képzetlen a munkaerő, amiért az oktatási rendszer okolható, hisz minden képzés csak „diplomagyár". Mindezek mellett a megye infrastruktúrája katasztrofális, szerinte csakis Magyarország közelsége teszi Szatmárt vonzóvá a külföldiek számára.

A megbeszélés nem múlt el feszültségek nélkül. A Megyei Munkaerő Elhelyezési és Foglalkoztatási Ügynökséget és a Területi Munkaügyi Felügyelőséget is többen támadták, a megnyilvánulások néha személyeskedésbe mentek át. Adott pillanatban maga Avram szólította fel ingerülten bizonyos állami intézményeket, hogy munkatársai „ne csak az irodába üljenek, menjenek közel a vállalkozókhoz".

A megbeszélésnek az ígéretek szerint lesz folytatása. A prefektus arra kérte a feleket, dolgozzanak ki és tegyenek törvénymódosítási javaslatokat, amelyeket ő igyekszik tolmácsolni a kormány felé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: