2013-04-13 12:39:54• hírek • MTI

A totalitárius rendszerek bűneit bemutató kiállítás nyílt Nagyváradon

A huszadik század totalitárius rendszereinek bűntetteit bemutató vándorkiállítást nyitottak meg pénteken Nagyváradon, a Partiumi Keresztény Egyetem előcsarnokában - tájékoztatta az MTI-t Tőkés László európai parlamenti képviselő sajtóirodája.

A péntek délutáni megnyitón felszólaló Tőkés László fontosnak nevezte a kiállítást, mert az párhuzamba állítja a kommunizmust és a fasizmust. Az EP-képviselő a "világ proletárjai egyesüljetek!" kommunista jelszót  átfogalmazva kijelentette, ma a "világ kommunistaellenes erői egyesüljetek!" jelszó időszerű.

Tőkés László szerint az embertelen rendszerek áldozataira azért is kell emlékezni, mert a világon továbbra is léteznek olyan országok, amelyekben elnyomásban élnek emberek, és azért is, mert Európa keleti felén is tovább él a kommunizmus.

A rendezvényen Marius Oprea román történész, a romániai Kommunizmus Bűneit Vizsgáló Intézet alapítója többek között arról beszélt, hogy az erdélyi magyarok jobban megszenvedték a kommunizmust, mint általában a román társadalom. Úgy vélte, Romániában csak intézményi szinten záródott le a kommunizmus kora, a kárvallottjai és a haszonélvezői ma is élnek. "Privatizálták a kommunizmust" - állapította meg a történész.

Marius Oprea szerint a kommunista hatalom azért üldözte az egyházakat, mert míg a kereszténység a szeretetre, a kommunizmus a gyűlöletre épített.

Totalitarizmus Európában című kiállítást az Európai Emlékezet és Lelkiismeret Platformja állította össze. Tizenkét európai uniós tagállam fasiszta és kommunista bűntetteit bemutató anyag Tőkés László irodája, és a Partiumi Magyar Művelődési Céh szervezésében jutott Nagyváradra, ahol egy hétig lesz látható.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: