2016-02-02 18:18:40• hírek • Szatmar.ro

A törvény, ami felszabadít

Krisztus az igazi világosság, akihez igazodnia kell az emberiségnek, ha lelki szabadságban akar élni - mondta Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepén Ft. Barta Barnabás segédlelkész a Székesegyházban.

Gyertyákkal érkeztek a hívek február 2-án, Urunk bemutatásának ünnepén a szatmárnémeti Székesegyházba, hogy a pap megáldja azokat, ők pedig a megvilágosító Krisztusra emlékezve hazatérhessenek velük, fényt gyújtsanak otthonaikban, elvihessék a gyertyát a betegekhez, a haldoklókhoz vagy épp az újszülött mellett gyújtsák meg. Délelőtt tizenegy órától Ft. Barta Barnabás segédlelkész mutatta be a legszentebb áldozatot. A szentmise elején a ministránsokkal a jobboldali mellékoltárhoz vonult, ahol a hívek helyezték el gyertyáikat, és megáldotta azokat.

Szentbeszédében emlékeztetett, a gyertyák fénye Jézust jelképezi, aki fényt hozott a világ sötétségébe: "Krisztus az igazi világosság, akihez igazodnia kell az emberiségnek, ha lelki szabadságban akar élni. Ő a fény, aki eljött a világba, hogy megvilágosítsa a sötétséget és nekünk utat mutasson. Az evangéliumi Simeonnal együtt mondjuk, azért küldte őt Isten, hogy világossága legyen a népeknek. Jézus ugyanis szabadságot hoz, a szabadsághoz pedig mindenkinek joga van. Nincs gonoszabb cselekedet, mint megalázó rabságba kényszeríteni másokat és ezzel megfosztani őket emberi méltóságuktól. A szabadság iránti szeretetünk következtében gyanakodva tekintünk minden olyan korlátra, előírásra, szabályra és törvényre, amelyet elénk állítanak. Ha viszont megvizsgáljuk mélyebben életünk törvényeit, rá kell, hogy jöjjünk, tulajdonképpen ezek nagy része személyes testi-lelki életünket védelmezi, megtartásuk földi boldogulásunkat és örök üdvösségünket segíti elő. Miért beszélek a törvényekről? Azért, mert az evangéliumban is egy törvényről hallunk: Mária és József a mózesi törvény előírása szerint elzarándokoltak Jeruzsálembe, hogy a templomban bemutassák a gyermek Jézust. Hiszem, hogy nem kényszerből tették, hanem mert az Isten adta törvény, szabály és előírás az ember lelkét felszabadítja. A törvény mérce, amihez igazodhatunk, amihez minden körülmények között tarthatjuk magunkat, ami nem enged letérni az útról. Éppen akkor veszítjük el a szabadságunkat, amikor letérünk a helyes útról, elhagyjuk a törvényt és feladjuk saját elveinket."

Barta Barnabás kihangsúlyozta, Gyertyaszentelő Boldogasszony ünnepe a fény ünnepe: "Az Úr fényt hozott a világ sötétségébe és külön-külön mindannyiunk lelki sötétségét megvilágosítja. Ma, amikor elmélkedünk a törvényről, a parancsról, a szabályról - ami felszabadít bennünket -, a világosságról - ami közénk jött -, megszenteltük gyertyáinkat is. A szentmise után a gyertyákat hazavisszük, de a világosságot lelkünkben őrizzük meg, hogy Krisztus fénye legyen otthonainkban. Így leszünk mi is olyan gyertyák, melyek másoknak világítva lassan csonkig égnek, de fényük haza talál az örök világosság országába. A gyertya fényével vigyük haza otthonainkba Krisztust és kérjük őt, legyen a mi családjainknak az ura. Kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, anyai pártfogásával őrizze mindig közösségeinket."

A szentmise az ünnep hangulatát hordozta, az énekekben is örültek a hívek, a most megáldott gyertyák pedig tovább emelik az öröm érzését. Egy hét és egy nap múlva, Hamvazószerdával azonban megkezdődik a nagyböjt és a hívek elindulnak a csendben történő önvizsgálat és bűnbánat útján.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: