2015-11-15 12:33:35• hírek • MTI

A történelmi régiók visszaállítását kérik Ciolostól

A történelmi régiók visszaállítását, az anyanyelvhasználati jogok biztosítását és a bevándorlási kvóták elutasítását kérte Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) elnöke Dacian Ciolos kijelölt miniszterelnöktől egy az MTI-hez is eljuttatott nyílt levélben.

A pártelnök úgy vélte, a romániai politikai rendszer megváltoztatása csak egy átfogó strukturális reform útján valósulhat meg, ami elsődlegesen Románia regionalizálását jelentené. Szerinte a három történelmi országrészt, Erdélyt, Havasalföldet és Moldva nagyrégiókat a történelmi régiók alapján kell újraszervezni.

Az EMNP a régiók autonómiáját olyan kollektív jogként határozta meg, amely lehetőséget teremt arra, hogy egy régió vagy egy közösség a törvényes hatáskörébe tartozó ügyekben legjobb tudása szerint saját maga döntsön, a központi hatalom beleszólása nélkül.

Szilágyi Zsolt arra is felhívta a kijelölt kormányfő figyelmét, hogy Romániában a társadalmi béke egyik feltétele, hogy az ország lakosságát alkotó nemzeti közösségek tagjai anyanyelvüket nemcsak a családban, hanem az élet minden területén használhassák.

Ez azt jelenti, hogy egy nemzeti közösség által jelentős számban lakott régióban bármilyen ügyintézés érdekében az állampolgárok természetes módon anyanyelvükön fordulhassanak - szóban és írásban - az önkormányzathoz, a rendőrség és az igazságszolgáltatás illetékeseihez és egyéb állami hivatalokhoz.

Szükségesnek tartotta ugyanakkor a nemzeti- vagy regionális zászlók szabad használatának biztosítását azokban a régiókban és helységekben, ahol őshonos kisebbségek élnek.  "Tisztában vagyunk azzal, hogy egy ilyen széles körű átalakítás és politikai szemléletváltás nem megy egyik napról a másikra. Bízunk abban, hogy azokból az európai példákból kiindulva, amelyeket ön is megismerhetett munkássága során, lehetősége lesz arra, hogy lefektesse az alapjait egy széleskörű mentalitásváltásnak" - fogalmazott nyílt levelében Szilágyi Zsolt.

Az EMNP elnöke a migráció kihívásaira is felhívta a kijelölt miniszterelnök figyelmét, és a bevándorlási kvóták következetes elutasítását ajánlotta Dacian Ciolosnak.  "Hisszük, hogy a kötelező kvótarendszer semmit nem old meg, sőt, elmélyíti a válsághelyzetet" - olvasható a nyílt levélben. Úgy vélte, a közép-kelet-európai szolidaritásvállalás ebben Románia segítségére lehet. Szilágyi Zsolt ezúttal is javasolta, hogy Románia is vizsgálja felül a román-szerb államhatár védelmét, és zárja le kerítéssel a határszakaszt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: