2014-11-18 17:19:27• hírek • MTI

Karrierdiplomatát javasolt Ponta külügyminiszternek

A karrierdiplomata Mihnea Motocot, Románia állandó EU-képviseletének vezetőjét javasolta kedden új külügyminiszternek Victor Ponta kormányfő.

A szociáldemokrata Ponta azt követően közölte javaslatát, hogy kedden bejelentette lemondását a külügyminiszteri tisztségről az egy héttel korábban kinevezett Teodor Melescanu.

A Melescanu előtt a posztot betöltő Titus Corlatean, akárcsak Melescanu azt követően mondtak le, hogy a november 2-i és 16-i romániai elnökválasztás első és második fordulójában nehézkesen zajlott a külföldön élő román állampolgárok voksolása, a kormány ugyanis nem biztosított elegendő számú szavazókörzetet.

Motoc 2008 óta Románia állandó EU-képviseletének vezetője, korábban az ENSZ-nél is nagykövetként képviselte Romániát. A jobboldali Emil Constantinescu volt államfő mandátuma alatt hollandiai nagykövet volt.

Mihai Razvan Ungureanu volt jobboldali miniszterelnök szerint Motoc az egyik legjobb román nagykövet, és úgy vélte, hogy nagyon jó választás.

Ponta hétfőn kijelentette, hogy a sokat bírált külügyminisztériumnak a presztízsét helyre kell állítania. Ponta szerint Melescanu nem tehetett többet, ő csak az utolsó száz méteren próbált segíteni, hogy a második fordulóban zökkenőmentes legyen a választás külföldön. A kormányfő szerint törvénymódosításra van szükség ahhoz, hogy a külföldön élő románok szavazásának problémája megoldódjon.

Motoc kinevezését Traian Basescu hivatalban lévő államfőnek kell jóváhagynia ahhoz, hogy hatályossá váljon.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: