2010-02-19 08:43:37• hírek • MTI

A tisztújítás láza égeti a PSD-t

Hatan pályáznak a román Szociáldemokrata Párt elnöki tisztségére.

Csütörtök délutánig Geoana mellett Cristian Diaconescu volt külügyminiszter és Miron Mitrea volt közlekedési miniszter is jelöltette magát a pártvezetői funkcióra. Még mindig kérdéses, hogy Adrian Nastase volt PSD-elnök és egykori miniszterelnök indul-e a posztért, miután korábban bejelentette, hogy visszalép.

A PSD szombaton tartja tisztújító kongresszusát, amely számos konfliktust gerjesztett a párton belül. Több csoportosulás küzdött egymás ellen saját álláspontja érvényesítéséért, aminek főként az volt a tétje, hogy milyen szabályok szerint szervezik meg a kongresszust.

Infobox
h

A CURS közvélemény-kutató intézet felmérése szerint a PSD-ben jelenleg Mircea Geoana a legesélyesebb a győzelemre a hét végi kongresszuson.


h

Mircea Geoana és az őt támogatók a párt új vezetőségének "csoportos" megválasztását tartották célszerűnek, vagyis hogy az elnökjelöltek az alelnökjelöltekkel együtt alakítsák ki saját csapatukat, és pályázzák meg közösen a párt vezető posztjait.

Erről a hét elején döntést is hoztak, ami megrengette a PSD-t. Adrian Nastase bejelentette, hogy nem kívánja jelöltetni magát ilyen körülmények között az elnöki tisztségre, Ion Iliescu, a párt tiszteletbeli elnöke pedig jelezte: lemond a pártban betöltött valamennyi funkciójáról. Ők antidemokratikusnak és szabályellenesnek tartják ezt a fajta tisztújítást.

Iliescu visszalépése a jelek szerint annyira megijesztette Geoana támogatóit - akiknek egy része elismerte: valós esély mutatkozik a párt kettészakadására -, hogy lemondtak a csoportos tisztújításról. Maga Geoana is, csütörtökön benyújtott jelentkezési anyagában, csak egyedül pályázott az elnöki posztra, és nem nevezte meg javasolt alelnökeit.


Mircea Geoana - elvileg ő az esélyes
Mircea Geoana - elvileg ő az esélyes


Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: