2015-06-02 09:09:43• hírek • Szatmár.ro

A tevékeny segítségnyújtás jó szórakozás

Másodjára rendetek Tettek napját a Szatmári Római Katolikus Egyházmegye fiataljainak május 30-án.

Többek között Túrterebesen, Lázáriban, Nagymajtényban, Kaplonyban, Nagykárolyban a Stella Maris Integrációs Központnál, Felsőbányán, Mezőfényen, Csanáloson, Józsefházán és a szatmárnémeti Szent Antal plébánián rendeztek idén Tettek napját a plébániai ifjúsági közösségek tagjainak, vagyis egy olyan napot, amikor tevékeny segítségnyújtásukkal támogathatják templomukat, plébániájukat, helyi katolikus közösségüket, falujukat. És jelentkeztek is szép számmal takarítani, szemetet szedni, gyógynövényeket gyűjteni, kertet gondozni...

A munka ugyanakkor mindenhol szórakozással volt egybekapcsolva, így Kaplonyban akadályversennyel indítottak s a nyerteseket megjutalmazták, vagy Csanáloson a szeretetszolgálatba kóstoltak bele a fiatalok, azzal, hogy időseknek készítettek ebédet, s meghívták a falu egyedül élő öregeit az étel közös elfogyasztására.

Mindenhol kellemes zsivaj, nevetés töltötte be a tereket, de a fiatalok bárhol is voltak illően viselkedtek és tisztelettel fordultak azokhoz az emberekhez, akikkel találkoztak, akár temetőt takarítottak, füvet nyírtak, vagy a templomban igazították az oltár szobrait. A végén többen meg is jegyezték, nem gondolták volna, hogy a közös munka ilyen jó szórakozás. A Tettek napját a jövőben is tervezi megszervezni a különböző plébániákkal közösen a Püspökség Ifjúsági Irodája.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: