2008-10-15 17:47:15• hírek • Szatmár.ro

Román-magyar kormányülés

Október 21-én kedden újabb magyar-román kormányülésre kerül sor. A mostani megbeszélés legfőbb témáját, a közös, határ menti fejlesztések lehetőségei.

A Szegeden megrendezésre kerülő közös kormányülésre Csehi Árpád, a Szatmár Megyei Tanács elnöke is hivatalos. Csehi elmondta, a kormányülésen megyénk egyik legfontosabb jövőbeni beruházásának kivitelezési lehetőségeit fogja felvetni. „Nagyon fontos a megfelelő infrastruktúra kiépítése. Minden szempontot figyelembe véve, a Vaja-Pete-Szatmárnémeti-Nagybánya gyorsforgalmi út kiépítése döntő fontossággal bír a szatmáriakra nézve"- jelentette ki Csehi.

Az együttes kormányülés kiemelt témái közt szerepel a Románia-Magyarország Határon Átnyúló Együttműködési Program, a közúti és vasúti infrastruktúra fejlesztése, illetve az energiahálózatok összekötése. Ezen kívül környezetvédelmi kérdések is. Napirenden lesz a verespataki projekt környezeti hatásvizsgálatainak jelenlegi helyzete.

 

Az együttes ülés jó alkalom lesz arra is, hogy a jelenlévő felek megosszák egymással tapasztalataikat, ezzel segítve egymás további munkáját. A két kormány a találkozó során többek között a hátrányos helyzetű gyermekek esélyteremtésének problémáját beszélik meg.

Napirendre kerülnek továbbá a határ menti turisztikai fejlesztések összehangolásának lehetőségei, illetve a határ menti egészségügyi együttműködés feltételei is. A megbeszélésen emellett a kisebbségi ügyek is szóba kerülnek majd, valamint Romániának a schengeni övezethez való csatlakozásának konkrét formái is.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: