2014-01-22 13:45:58• hírek • Czinzel László

Hánytak és fájt a hasuk a szatmárudvari iskolásoknak - FRISSÍTVE

Közel negyven szatmárudvari iskolás került kórházba szerda délben, nagy valószínűséggel az iskolában kapott tej okozta a rosszullétüket. A beteg gyerekek állapotát stabilizálták, a tej és kifli programban kiosztott mai tejet pedig a megye minden iskolájában összegyűjtötték.

Reggel 9 óra körül kapták meg a Szatmárudvari Általános Iskolába járó gyerekek a tejet és a kiflit, negyed órával később pedig máris jelentkeztek az első ételmérgezésre utaló tünetek: hányás és gyomorfájás. Sorra érkeztek a diákok a település orvosi rendelőjébe, volt olyan, hogy egy osztályból többen is egyszerre kezdték magukat rosszul érezni.

Szatmárudvariba szerda délelőtt sorra érkeztek a mentőautók és a SMURD rohammentői - a beteg gyerekeket előbb a helyi orvosi kabinettben ápolták, majd a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórházba vitték, ahol stabilizálták az állapotukat.

A helyszínre érkeztek a Szatmár Megyei Fogyasztóvédelmi Felügyelőség, a Közegészségügyi Igazgatóság, az Állategészségügyi és Élelmiszerbiztonsági Igazgatóság szakemberei is - mintát vettek a tejből, ezeket pedig vizsgálatoknak fogják alávetni. Egy biztos: a dobozos tej nem volt lejárva.

A Szatmárudvari orvosi rendelő előtt nagy tömeg gyűlt: mindenki a megbetegedett gyermekek állapota felől érdeklődött.

Hogy elkerüljék az újabb megbetegedéseket, az iskolában összegyűjtötték az összes kiosztott tejesdobozt, amit a gyermekek még nem bontottak fel. Ugyanígy cselekedtek a megye összes többi iskolájában is, ahol a tej és kifli programban érintett gyerekek tanulnak.

A Szatmárudvari Általános Iskolából ottjártunkkor 37 diákot vittek el a mentők. A legrémisztőbb, hogy a betegek száma még nőhet, ugyanis ugyanaz a temesvári cég szállítja a tejet a megye összes iskolájának.

A hatóságok arra kérnek minden szülőt, hogy amennyiben gyermekük esetleg hazavitte a kapott tejet az iskolából, azt semmiképpen ne fogyasszák el a megbetegedés veszélye miatt.

FRISSÍTVE - A Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház tájékoztatása szerint összesen 46 gyermek került kórházba a Szatmárudvari Általános Iskolából ételmérgezésre utaló jelekkel. A gyermekek többsége már elhagyta az egészségügyi központot, hét diákot viszont befektettek a Ragályos Kórházba, hárman pedig a Szatmár Megyei Sürgősségi Kórház gyermekosztályán várják a további vizsgálatokat.

Szerdán 14.30 órakor a sürgősségen jelentkezett egy 12 éves diák, aki az egyik Szatmárnémeti iskolában tanul és a szatmárudvari diákokhoz hasonló jeleket mutat és szintén ivott a tejből. Ő 16 órakor el is hagyhatta a sürgősségit.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: