2015-01-07 17:54:24• hírek • Kocsis Zoltán

Februárra beköltözhetnek az iskolába az egri diákok

Hat év kihagyás után nemrégiben újra elkezdtek dolgozni az Egri Általános Iskola épületének felújításán. A kormány a tavalyi év végén a megyében is finanszírozást biztosított több, már elkezdett munkálat befejezésére. Ezek között szerepel az iskolaépület rehabilitálása is.

„Megkaptuk a hiányzó összegeket, ami azt jelenti, hogy a kivitelezést elnyerő cég már dolgozik is az épületben. Nekünk természetesen az az érdekünk, hogy a lehető legrövidebb időn belül elkészüljenek a munkálatokkal, hiszen akkor az iskola átköltözhetne és a gyerekeknek nem kellene két váltásban tanulniuk"- mondta el Szabó Elek, a község polgármestere.

A költözésnek további pozitívuma lenne, hogy amennyiben az iskola elköltözne a polgármesteri hivatal épületéből, akkor a hivatal számára több terem is felszabadulna. „A kivitelező cég ígérete szerint február végére elkészül a munkálatokkal, ami azt jelenti, hogy a tavaszi vakációban elköltöztethetjük az iskolát"- tette hozzá a polgármester.

Mint arról már előzőleg beszámoltunk, hat évvel ezelőtt, ugyancsak kormánytámogatásból elkezdték kibővíteni és felújítani az addigi iskola épületét. Egy emelet felhúzása és a külső munkálatok elvégzése után azonban elfogyott a kormánytól kapott pénz, így a munkálatok is leálltak.

Jelenleg az épületben a belső tatarozás folyik.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: