2013-07-16 10:13:03• hírek • MTI

A tavaszi ülésszakban 29 képviselő ült át más frakcióba

Romániában a parlament nem érvényesíti a kormány feletti ellenőrző szerepét, ami abból is látszik, hogy a tavaszi ülésszakban elfogadott törvények csaknem 90 százalékát a kormány kezdeményezte - állapította meg közzétett jelentésében a független szakértőkből álló bukaresti Közpolitikai Intézet (IPP).

Az IPP a 2012 decemberében megválasztott új román törvényhozás első fél évében elfogadott 220 jogszabályt elemezve arra a következtetésre jutott, hogy a parlament "megadta magát" a kormány előtt. A civil szervezet szerint a megnövekedett létszámú parlament képviselői és szenátorai csaknem ötven százalékkal kevesebb törvénykezdeményezést terjesztettek be, mint a korábbi törvényhozók a tavalyi év azonos időszakában. A képviselői indítványok száma így is másfélszerese volt a kormány tervezeteinek, a parlament mégis ez utóbbiakat szavazta meg: az elfogadott jogszabályok 89 százalékát a kormány dolgozta ki.

Az interpellációk számából a közpolitikai intézet arra következtetett, hogy a jobbközép ellenzéket tömörítő Demokrata Liberális Párt (PDL) helyett sokszor a kétharmados kormánykoalíciót alkotó Szociáldemokrata (PSD), illetve Nemzeti Liberális Párt (PNL) honatyái viselkedtek úgy, mintha ellenzékben lennének.

A parlamentben a választások után is folytatódott a politikai migráció: a tavaszi ülésszakban 29 képviselő ült át legalább egyszer egy másik frakcióhoz. A rekordot egy Suceava megyei képviselő tartja, aki ötször váltott pártot öt hónap alatt. Az ellenzékben lévő populista Dan Diaconescu Néppárt (PPDD) 17 képviselőt és két szenátort, a PDL pedig hét képviselőt és két szenátort veszített - többségük a kormányoldalra ült át.

Az IPP mérlege szerint a tavaszi ülésszakban kevesebb mint 50 alkalommal ülésezett (együtt, vagy külön) a román parlament két háza, fenntartásuk pedig havi 2,8 millió euróba került a román adófizetőknek.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: