2013-01-30 11:03:53• hírek • Kocsis Zoltán

A tavaly két személy betegedett meg trichinellózisban

Cornel Ceica
Cornel Ceica
A vándorpatkány szívesen fogyaszt dögöt, ezért könnyen fertőződhet, a sertés pedig könnyen fertőződhet patkány fogyasztásával. Az ember leggyakrabban akkor fertőződik, ha nyersen fogyaszt fertőzött sertéshúst. Emberben a fertőzés olykor halálos kimenetelű szívizomgyulladáshoz vezethet. (wikipedia)

A tavalyi esztendőben összesen nyolcvan olyan sertést regisztráltak Szatmár megyében, amelyekben a trichinellózist okozó fonalférgeket találtak. Noha az utóbbi három évben ez a legmagasabb szám, szerencsés módon mindössze két személy fertőződött meg - ami az utóbbi három év legkisebb száma.

Cornel Ceica, a Szatmár Megyei Állategészségügyi és Élelmiszer-biztonsági Hatóság igazgatója elmondta, 2010-ben 8.242 levágott sertés közül 19, 2011-ben 7.886 sertés közül 50, 2012-ben pedig 10.453 sertés közül 80 esetében regisztráltak trichinellózis betegséget. Hozzátette, hogy a levágok sertések száma csak azokat a feláldozott állatokat jelenti, amelyeket hivatalosan körülmények közepette, vágóhidakon végeztek ki.

Ami a települések közötti megoszlást illeti, tavaly a legtöbb trichinellózisos megbetegedést Szatmárudvariban regisztráltak, szám szerint 23-at. Batizon és Avasfelsőfaluban 6-6, Szatmárnémetiben 5, Börvelyben, Aranyosmeggyesen, Homoródon, Lázáriban és Szamosdobon pedig 3-3 fertőzőtt sertést találtak.

Szerencsés módon a tavalyi magas szám ellenére mindössze két személyt fertőzött meg a betegség. Az emberi fertőzések tekintetében a legmagasabb szám 2011-ben volt, amikor 30-an betegedtek meg. Egy évvel korábban négyen betegedtek meg.

Ceica elmondta, 2009 óta Romániában kártérítést lehet igényelni a trichinellózis miatt elpusztult állatok után. Ennek azonban szigorú feltételei vannak: az első, hogy a sertés szerepeljen az országos adatbázisba. Az igazgató adatai szerint 2010-ben 9 állat után 11.000 lejt, 2011-ben 19 sertés után 21.563 lejt, tavaly pedig 61 disznó után 88.000 lej kártérítést fizetett az állam Szatmár megyében.

A szakember elmondta, egyes helyeken a vaddisznók okozhatják az állatok megfertőződését, ám a betegség leggyakoribb hordozója a patkány. Eugeniu Avram prefektus kilátásba helyezte egy munkacsoport összeállítását, amelynek célja egy, az egész megyét átfogó fertőtlenítési akció kidolgozása lenne.

Ceica elmondta, Kelet-Európa több országában, elsősorban Bulgáriában és Lengyelországban az utóbbi hetekben-hónapokban több sertésinfluenza-esetet is regisztráltak. Mivel Románia jelentős mennyiségű sertés(hús)t importál Lengyelországból (amely szarvasmarhát és lovat importál Romániából), nagy részét illegálisan, a határ menti megyékben (elsősorban Bihar megyében) a rendőrséggel közösen fokozottan ellenőrzik az élő állat- valamint a hússzállítmányokat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: