2012-10-01 15:58:46• hírek • Póti Orsolya

A tanítóképzősök is elkezdték az új tanévet

Október elsején az egyetemeken is elkezdődött a 2012/2013-as tanév. A Babes-Bolyai Tudományegyetem Pszichológia és Neveléstudományok Karának Szatmárnémeti Kihelyezett Tagozata a Megyei Tanács dísztermében tartott tanévnyitó ünnepséget.

Tanévnyitó ünnepségre került sor október elsején, hétfő délután 15 órától a Szatmár Megyei Tanács dísztermében. Elsőként Tóth-Pál Edit, II. éves hallgató köszöntötte tanárait és diáktársait, és főként azokat a diákokat, akik most kezdik el tanulmányaikat a Neveléstudományok karon. A diáklány megígérte: az első évesek bármilyen problémába ütköznek a tanév során, számíthatnak a nagyobbak, illetve tanáraik segítségére.

Láng Tibor, az „Aurel Popp" Zene- és Képzőművészeti Líceum diákjának gitárszólója után Végh Balázs Béla, a kar vezetője szólt a jelenlévőkhöz. „Mint minden egyetemi évnek, így a 2012/2013-as tanévnek is van egy tétje. Az idei tanév tétje nem más, mint hogy tudásalapú társadalomra építsünk." - mondta el a pedagógus, aki megjegyezte: különös év az idei, hiszen a Babes-Bolyai Tudományegyetem most ünnepli fennállásának 140. évfordulóját.

Az egykor Magyar Királyi Ferenc József néven működő tudományegyetem túlélt két világháborút, számos politikai rendszert, több költözést és egy egyetem összevonást is. Ma Románia egyik legnagyobb felsőoktatási intézményének számít.

Szatmárnémetiben immár 13. éve működik a BBTE Pszichológia és Neveléstudományok kara, melynek keretében párhuzamosan képeznek tanítónőket és óvónőket. A tagozaton több mint tíz szakképzett pedagógus várja mindazokat a diákokat, akik elhivatottságot éreznek e különleges szakma iránt.

„Ehhez a feladathoz fel kell nőni, hiszen már gyerekkorunkban megtapasztaltuk, hogy mennyire meghatározó az óvónéni, illetve a tanítónéni magatartása. Ugyanakkor ez egy nagy kihívást jelent, ugyanis tudatában kell lennünk annak, hogy mi a jövőnek dolgozunk" - magyarázta Végh.

A pedagógus elmondta: az egyetem épületében minden adott arra, hogy a diákok tanulhassanak, sőt, gyakorlóintézmények is a leendő tanítók, óvónők rendelkezésére állnak. A tanévnyitó keretében, mint leendő gyakorlóintézmény bemutatkozott a szatmárnémeti Kölcsey Ferenc Főgimnázium, melynek égisze alatt a 2012/2013-as tanévtől óvoda és elemi oktatás indult.

Az intézményt és szolgáltatásait Pataki Enikő igazgatónő mutatta be, majd a főgimnázium diákjai szórakoztatták a jelenlévőket zenés-verses összeállítással.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
# ballagók2020 # koronavírus # baleset # helyhatósági2020 # körgyűrű
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: