2019-08-19 05:08:56• hírek • Blikk.hu

A születésnapján vette el kedvesét Homonnay Zsolt

Nagy felhajtás nélkül, gyermekeik jelenlétében kelt egybe Homonnay Zsolt és táncművész kedvese, Földesi Anita. A Blikk úgy tudja, az esküvő meghitt hangulatú volt, remekül sikerült, ahogy azt a pár előre megálmodta. Budán, a II. kerületi polgármesteri hivatalban mondták ki a boldogító igent szűk rokoni körben.

A ceremóniát egy ebéd követte, ahova már csak a legközelebbi családtagok kísérték el Zsoltot és Anitát. Este viszont otthonukban tartottak kerti bulit, amelyre a barátok és kollégák is meghívást kaptak.


– Nem akartak nagy felhajtást, örömteli és meghitt volt az egész nap. A gyerekek is ott voltak mellettük, amikor örök hűséget fogadtak egymásnak. Anita fia, Márk, illetve Zsolt gyermekei, Zsombor és Bulcsú, is meghatódtak. Az ara ráadásul aznap ünnepelte a születésnapját is, amely így igazán emlékezetesre sikerült – tudtuk meg a házaspár egy barátjától.


Zsolt és Anita néhány éve alkot egy párt, pedig több mint másfél évtizede dolgoznak együtt, hiszen mindketten az Operettszínház színpadán lépnek fel estéről estére. Őszre várják első közös gyermeküket, a kétszeres apuka azt is elárulta, ismét fia születik.


– Úgy érzem, egy gyermek, egy új élet születése minden körülmények között nagy dolog. Igazi ajándékként élem ezt meg. Az előadások, a színházi elfoglaltságok, az egyetem és a fellépések mellett egy új színnel bővül az életem, ami nagyszerű érzés. Új energiát hoz az életembe a gyerekvárás időszaka is, no meg majd a gyerek is – nyilatkozta korábban a Blikknek Homonnay.


Az ifjú pár között remek az összhang, kiegészítik egymást a hétköznapok során is, megosztják a rájuk váró feladatokat.

– Anitának most felszabadult némi ideje, már a terhessége egészen korai időszakától könnyített munkavégzésben volt, és hamar abba is hagyta, mivel táncos, szinte azonnal meglátszott rajta, hogy gyereket vár. Szóval most nagyon sok mindent át tud venni tőlem a napi dolgokból, például a könyveléssel kapcsolatos ügyintézést, az adminisztrációt – magyarázta a nyár elején.


További bulvárhírekért keresd fel a Blikk.hu oldalát.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: