2014-01-16 16:33:45• hírek • Nagykároly.ro

Extrémsportpályát szeretnének a nagykárolyi fiatalok

Számos fiatal nevében két ifjú már tavaly is megkereste Nagykároly polgármesterét attól a szándéktól vezérelve, hogy elérjék: legyen végre szülővárosuknak is extrémsportpályája. Nemrég a kastélyban került sor egy bemutatóra, melyen a szabad mozgások szerelmesei az elöljáróság illetékeseinek szemléltették az érveiket.

Vetítettképes előadásukban beszéltek például arról, hogy a mostani fiatalok imádják az úgynevezett extrémsportokat, ráadásul ez egy olyan tendencia, melyen következménye minden bizonnyal az lesz, hogy még több srác igyekszik önmagát gördeszkán, bicajon, vagy egyéb „extrém" eszközön kifejezni. Szerintük egyébként nincs is ezzel baj, hiszen a tévékészülék, illetőleg leginkább a számítógép elől a szabadba vonzza a sport ezen válfaja is a következő generáció tagjait. Megemlítették azt is, hogy bizony Nagykárolynak aránylag komoly extrémsportos múltja van. A 2000-es évek elején már a károlyiak javában hódoltak ezen sportágaknak, és országos versenyeken is részt vettek.

A fiatalok persze azt is kigondolták, milyen pályára lenne szüksége a nagykárolyiak közösségének. Nos, semmiképpen sem olyanra, mint a szatmárnémeti. Az ugyanis túlságosan zsúfolt, ezért fokozottan balesetveszélyes. A kolozsvári pálya szép, tágas, viszont túl sok benne a faanyag, ami drága, és ráadásul kevésbé időálló. Amúgy a szatmárnémeti pálya vasbetonból készült, méghozzá a legjobb minőségűből, így hát a nagykárolyinak is legalább olyan jóféle anyagból kellene elkészülnie. A többi között - a nagyváradi, a miskolci, a budapestiek stb. - beszéltek még a gyulafehérváriról, ami szép és jó, csak irtózatosan drága (több mint 850 ezer euró). Számításaik szerint a nagykárolyit „potom" 150 ezer eurónyi lejből meg lehetne valósítani. Két részből állna: lenne a kezdő-haladóknak, de még a profiknak is (majdnem) megfelelő extrémsportpálya, a másik felén pedig játszótér. Egy németországi vállalkozás minden bizonnyal vállalkozna is az elvégzésre - ők készítették a szatmárnémetit is.

Kovács Jenő polgármester, Egli Carmen, a helyhatóság pályázati irodájának vezetője, Bogdan Georgescu, a kulturális és sportigazgatóság vezetője, valamint Fazakas Zoltán és Hágó Áron tanácstagok egyaránt remeknek találták a fiatalok kezdeményezését. Egyet is értettek azzal, hogy lennie kellene Nagykárolyban is ilyen sportpályának. A finanszírozási lehetőségek jelentenek nehézséget. Európai uniós pályázatból szert tenni ilyesmire, úgy tűnik, nehézkes. Önerőből pedig számos egyébre is fontos lenne beruházni. Mint elhangzott, igyekszenek megtalálni a legoptimálisabb megoldást, és megteremteni a lehetőségét annak, hogy legyen extrémsportpályája Nagykárolynak.

Hogy legyen extrémsportpályája Nagykárolynak

Hogy legyen extrémsportpályája Nagykárolynak

Hogy legyen extrémsportpályája Nagykárolynak

Hogy legyen extrémsportpályája Nagykárolynak

Hogy legyen extrémsportpályája Nagykárolynak

Hogy legyen extrémsportpályája Nagykárolynak

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: