2014-02-04 12:34:22• hírek • MTI

A szocsi téli olimpia számokban

Fotó: Sochi
Fotó: Sochi

A pénteken kezdődő szocsi téli olimpián 90 ország 2900 sportolója vesz részt, s 98 versenyszámban osztanak majd érmeket.

A legfontosabb számok a játékokról:

1 - Első alkalommal zajlik orosz területen téli olimpia. Nyárit már rendeztek Oroszországban (illetve a Szovjetunióban), 1980-ban Moszkva volt a házigazda.

2 - Krasznaja Poljana területén átlagosan két méter hó esik telente.

3 - A résztvevőket három olimpiai faluban szállásolják el, szervezők becslése szerint pedig hárommilliárd tévénézőt vonzanak majd a versenyek.

5 - Nagyjából ötmilliárd eurónyi összeget, 214 milliárd rubelt fordítottak a szervezők az ötkarikás beruházásokra és az előkészületekre Dmitrij Kozak orosz miniszterelnök-helyettes közlése szerint. Az egyéb infrastrukturális fejlesztéseket (útépítések, vasúti beruházások, pályaudvarok, stb.) is figyelembe véve az összeg 1500 milliárdot tesz ki. Ez azt jelenti, hogy a Szocsiban sorra kerülő lesz minden idők legdrágább téli olimpiája. Ezen túl öt aranyérmet nyert az amerikai Eric Heiden, és ezzel mindmáig rekorder az egy olimpián elért elsőségek számával. A gyorskorcsolyázó Heiden 1980-ban minden férfi számban diadalmaskodott.

7 - Albert Gyemcsenko orosz szánkós és Kaszai Noriaki japán síugró a hetedik téli olimpiáján vesz részt és ezzel csúcstartó lesz.

8 - Björn Dählie norvég sífutó összesen nyolc aranyérmet szerzett téli olimpiákon, ezzel minden idők legeredményesebb téli olimpiai sportolója.

11 - Ole Einar Björndalen norvég sílövő eddig 11 érmet gyűjtött téli olimpián, és ha egyetlen érmet is szerez Szocsiban, beéri az éllovas Dählie-t.

12 - Összesen 98 versenyszám szerepel az olimpia programjában, azaz 12-vel több, mint négy éve, Vancouverben.

14 - Az Egyesült Államok 14 különböző sportágban szerzett érmet téli játékokon, csak sílövészetben nem sikerült.

15 - Szocsiban tizenöt sportágban versenyeznek.

16 - Magyarországot 16 sportoló képviseli a játékokon.

20 - A téli olimpiák történetében eddig összesen ennyi doppingeset történt.

22 - Ez lesz a XXII. téli olimpia, az elsőt 1924-ben Chamonix-ban rendezték.

24 - A műkorcsolyának ez lesz a 24. olimpiája, a 22 téli mellett az 1908-as és 1920-as nyári játékok műsorán is szerepelt.

26 - A 2006-os és a 2010-es téli olimpián is ennyi ország szerzett érmet.

39 - A kanadai Duff Gibson 39 évesen és 190 naposan nyerte meg a 2006-os játékokon a férfi szkeletont, és ezzel minden idők legidősebb egyéni téli olimpiai bajnoka.

100 - Szocsi egy multikulturális város, a krasznodari régióban nagyjából 100 különböző nemzetiségből származó emberek élnek.

107 - Norvégia eddig 107 aranyérmet szerzett a téli olimpiák történetében, más nemzet nem volt ilyen sikeres.

187 - Ennyi különböző eseményre lehetett jegyet váltani.

230 - Az Egyesült Államoké a legnagyobb szocsi küldöttség 230 sportolóval.

250 - Az olimpia megrendezéséhez 250 hektárnyi erdőt kellett feláldozni.

340 - Ennél többet nem kérhetnek el euróban egy éjszakáért még az ötcsillagos szállodákban sem az orosz kormánynak az olimpia idejére vonatkozó korlátozása szerint.

367 - Ennyi kilométernyi utat és 77 hidat építettek Szocsiban, illetve annak környezetében az olimpiára, és 201 kilométernyi új vasúti vonal létesült.

700 - A játékok alatt körülbelül 700 kilométernyi kábel biztosítja az áramellátást.

1300 - Összesen ennyi érmet osztanak ki az olimpián és a paralimpián, a medálok legyártásához két tonna ezüstöt, 700 kilogramm bronzot és három kilogramm aranyat használtak fel.

1378 - Ennyi euróba (6190 lej szerk.) került a legdrágább jegy, amely a megnyitó ünnepségre szól. A legolcsóbb belépőhöz 12 euróért lehetett hozzájutni.

1450 - A sílövők és sífutók számára kiépített olimpiai falu a tengerszint feletti 1450 méteres magasságon helyezkedik el.

2453 - Összesen ennyi doppingellenőrzést végeztek-végeznek el a játékok előtt és közben.

2900 - Szocsiban 85 nemzet 2900 sportolója áll rajthoz.

12 000 - Legfeljebb ennyi néző tud a helyszínen követni egy eseményt, de ekkora közönséget csak a Bolsoj (Nagy) jégpalota és az Iceberg (Jéghegy) korcsolyapalota képes befogadni.

13 000 - Az írott sajtó és az elektronikus média képviselőit összesítve 13 ezer újságíró tudósít majd a játékok eseményeiről. Ez 3 ezerrel több, mint Vancouverben volt.

14 000 - Ennyi váltótag futott vagy fut az olimpiai fáklyával 2900 oroszországi településen keresztül, amíg február 7-én megérkezik a megnyitó helyszínére.

25 000 - Ez a legkülönfélébb tevékenységeket (autóvezetés, tolmácsolás, eligazítás, stb.) végző önkéntesek létszáma.

50 000 - A résztvevők biztonságának érdekében szolgálatba állított rendőrök és katonák létszáma.

60 000 - Ennyien dolgoztak az építkezéseken a szocsi olimpia helyszínein.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: