2013-08-21 11:48:58• hírek • MTI

A szerda és a csütörtök is a PMN jegyében telik

Szinte korlátlan számű gyermek és felnőtt élvezheti augusztus 21-én 18 órától a Tűzoltótoronynál az Alma Együttest, így remélhetőleg több szás fiatal ésidős rajongónak szerez a Partiumi Magyar Napok szerda délutáni fellépője kellemes perceket az ismert vagy kevésbé ismert dalaival. Természetesen ez az együttes az, amelynél eltöröltük a korlátokat, hiszen bár gyermekzenéjéről ismert, a felnőttek is élvezettel hallgatják.

A klubkoncertek előtt szerdán 19 órátóla Downtownba várjáka szervezők mindazokat, akik szenvedélyes pókerjátékosok, mert most érkezett el az ideje annak, hogy összemérjék tudásukat. Ezzel kapcsolatban Fanea Imolát lehet hívni a 0752420376-os telefonszámon.A pókerverseny nyertese már az DØTS 22 óra 30 perckor kezdődő koncertjén örülhet a győzelmének.

Csütörtökön a Várdomb utcai Zsinagógában (Decebal utca) tekinthetik meg Bántó-Áros Dalma Margaréta grafikus és ifj. Bántó Zoltán fafaragó kiállítását. Délután hatkor a művészettel eltelve ülhetnek be a Crush Kávéházba és Borbárba,ahol 19 órától kóstolóval egybekötött krasznabélteki borbemutató zajlik a borkedvelők és az újdonságok iránt érdeklődők számára. Közben 18 órától a Tűzoltótoronynál a Ludas Matyi Szatmárban előadást tekinthetik meg azok, akiknek erre mégnem volt lehetőségük.

A Harag György Társulat nagy sikerű darabja most szabadtéren kerül a nézők elé, s remélik a szervezők, hogy ebben az időjárás sem fogja megakadályozi őket. A kultúra és hagyományőrzés kedvelőit egészen biztos a helyszínen marasztalja majd a Nagyvárad Táncegyüttes 21 óra 30 perckor kezdődő előadása, amely különleges tánckörképet mutat be Erdély különféle táncaiból.

A klubkoncertek a 19 órától kezdődő csócsóverseny után folytatódnak a Down Town Pubban. Csütörtökön 22 óra 30perctől az Alterego lép majd fel, hogy azokat is hangulatba hozza, akiknek még a borozás vagy a sörözés, s esetleges csocsóversenyek után nincsen kedvük aludni térni.

S azok, akik ezt lehetővé teszik számunkra:

Kiemelt támogatók: Szatmárnémeti Városi Tanács, Szatmár Megyei Tanács, Etnikumközi Kapcsolatok Hivatala, Nemzeti Kulturális Alap, Bethlen Gábor Alap, Communitas Alapítvány.

Aranyfokozatú támogatók: Tarr Beton, Babytrend, Barta Ati, Autonet, No Pardon Pub.

Ezüstfokozatú támogatók: Farmacenter, CBA, Nyírbátori Sárkányfürdő, Silcomprest, Fery's Invest, Metamob, Kreativ, Inovativ, Kauftherm, Solarex, Secondtex, 2X2 Club, Panatek, Salvator, Transpink, Mindig Friss, Clinica Korall, A24

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: