2019-05-26 16:52:57• hírek • Bede Emőke

A szerbiai Kecskés Roni bizonyult a legerősebbnek – Képgaléria

Immár tizennegyedik alkalommal szervezték meg városunkban a The Strongest Men címen ismertté vált versenyt, melyen a megmérettetés nevéhez híven a környező országok legerősebb férfiai tették próbára izmaikat.

Képviseltette magát három versenyzővel Magyarország (Erdei Zsolt, Juhász Péter, Boros Adrián), kettővel Szlovákia (Mihály Tamás, Nagy István), de Csehországból és Szerbiából is érkezett egy-egy izomkolosszus (Vladislav Valkav, illetve Kecskés Roni). Romániából ebben az évben egyetlen versenyző sem indult, ugyanis mindannyian lesérültek, ennek ellenére négy után nem sokkal száznál is több érdeklődő gyűlt össze a Székesegyház lábánál, hogy megnézze, miként feszülnek meg az izmok a súly alatt.
 

A fiúk öt versenyszámban tették próbára erejüket. Elsőként egy nem kevesebb mint 8,5 tonnás, Mercedes nyergesvonatót kellett elhúzni, ám sajnos ez a próba a a hétfőn mezőny közel felén kifogyott. Hiába feszítették meg izmaikat, hiába olvadt már a cipőjük speciálisan e célra kialakított gumitalpa, a monstrum nem mozdult. Viszont voltak olyan versenyzők is, akik szinte vért izzadva, de mozgásba hozták a gépezetet, s sikerült is teljesíteni vele a húsz méteres távot.


A kamionozást a rönkemelés, s ennek kiemelése fej fölé követte. A rönk súlya magában 110 kiló volt, viszont pluszban még rákerült 10, így összesen 120 kilogrammal kellett megküzdjenek a versenyzőknek. Hogy a szám legjobbja legyen valaki, egységnyi idő alatt a legtöbbször kellett megemelnie a több mint egy mázsás fát.

 


Ha ez még nem volna elég, akkor a versenyzőknek a mitológiából, illetve a Marvel képregényekből ismert Thor 25 kilogramos kalapácsát kellett minél hosszabb ideig, majd jöhetett az autóemelés, mely során egy Dacia Sanderót kellett megemelni. Természetesen a nyertes ebben a versenyszámban is az volt, aki a leghosszabb ideig tudta megemelve tartani az autót.


Végül, de nem utolsósorban jöttek a kőgolyók, melyek 110 és 160 kilogramm közöttiek voltak, s a versenyzőknek egy kb. másfél méter magas állványra kellett felpakolni őket... Hát, ember legyen a talpán, aki gond nélkül teljesíti ezt. Néhány versenyzőnek nem is sikerült mind az összes golyóbist felpakolni, viszont a magyarországi Juhász Péter úgy emelgette őket, mintha csak egyszerű kosárlabdák lettek volna. Ebben a számban értelemszerűen az nyert, aki a legkevesebb idő alatt pakolta fel a kőgolyókat az emelvényre.

 


Az utolsó próba után a szervezők elvonultak, hogy összeszámlálják a pontokat, de pár perc várakozási idő után már be is jelentették, kihez kerül az első helyért járó kupa. A tavalyi nyertestől, Ardelean Gabrieltől a legerősebb férfinak járó cím átvándorolt Kecskés Ronihoz, kinek emberfeletti teljesítményét hatalmas ovációval jutalmazta a közönség. Második helyre Juhász Péter került, harmadikként pedig Edrei Zsolt izmozta be magét. Bár a kupa ezúttal nem hozzájuk került, de nagy elismerés jár a többi versenyzőnek is, hiszen kitartásukról, elszántságukról, erejükről ők is tanúbizonyságot tettek.

Galéria:
Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: