2016-07-01 09:31:04• hírek • MTI

A szerbek elégedetlenek

Több szerb politikus is hangot adott elégedetlenségének csütörtökön, hogy az Európai Unió újabb tárgyalási fejezeteket nyitott meg Törökországgal és Montenegróval, a Szerbia csatlakozására vonatkozó fejezetek megnyitását azonban elhalasztotta.

Május végén Horvátország jelentette be, nem engedélyezi, hogy Brüsszel és Belgrád között megnyíljon az emberi jogokról és az igazságszolgáltatásról szóló 23-as, valamint a jogállamiságra és a belügyekre vonatkozó 24-es tárgyalási fejezet. Később ezt Zágráb visszavonta, csütörtökön viszont brüsszeli forrásokból a szerb sajtó úgy értesült, hogy Horvátország és Nagy-Britannia ellenezte a szerb fejezetek megnyitását.

Ivica Dacic szerb külügyminiszter a döntést "szégyenletesnek, érthetetlennek és Szerbiára nézve megalázónak" nevezte, ami szerinte azt a célt szolgálja, hogy Szerbia uniós közeledését megfékezzék vagy lelassítsák. "A döntés nyílt politikai nyomásgyakorlás Szerbiára annak érdekében, hogy az ország elálljon az egyértelműen állami érdekeket védő politikájától" - fogalmazott a külügyi tárca vezetője. Ugyanakkor emlékeztetett arra, hogy országa minden feltételnek eleget tett, Szerbia a térség stabilitásának kulcsa, és mindent megtesz, hogy reformok segítségével modern, európai országgá váljon.

A külügyminiszter véleményével egyetért Jadranka Joksimovic, a szerb kormány európai integrációért felelős tárca nélküli minisztere is, aki úgy vélte, a csütörtöki döntés politikai üzenetnek számít, és azt jelenti, hogy fékezik Szerbiát az EU felé vezető úton. Leszögezte: az új fejlemény nem téríti le Szerbiát az EU-integráció útjáról.
Aleksandar Vulin szociálisügyi miniszter is élesen reagált a tárgyalási fejezetek megnyitását elhalasztó bejelentésre. A politikus szerint "nehéz elhinni, hogy Szerbiát az EU-ból kilépő Nagy-Britannia vagy az unióba a közelmúltban belépő Horvátországa akadályozta". Hozzátette: ez inkább Brüsszel Belgráddal való viszonyának kérdése.

Aleksandar Vucic miniszterelnök csütörtökön nem reagált a brüsszeli hírekre, péntekre viszont sajtótájékoztatót hívott össze, amelynek egyik témája a csatlakozási fejezetek megnyitásának elmaradása lesz.
Szerbia 2008-ban írta alá a stabilizációs és társulási megállapodást Brüsszellel, majd 2012 márciusában elnyerte az EU-tagjelölti jogállást. A csatlakozási tárgyalások 2014 januárjában kezdődtek meg, az első tárgyalási fejezetet viszont csak sokkal később, 2015 decemberében nyitották meg.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: