2012-11-26 15:04:28• hírek • Szatmár.ro

A székely fiú kapta a legkevesebb szavazatot a nézőktől

A szatmári Tudor Todut ezúttal elkerülte a párbajt, Surányi Botond csapata jól teljesített.

Izgalmas perceket élhettek át azok, akik vasárnap este követték az Antena 1 műsorán futó X-faktor műsort. A szatmáriak elsősorban a kiesők és a párbajozók kilétének felfedésekor izgulhattak, ugyanis a második élő show-ban a 18 éves szatmári énekes, Tudor Todut párbajozott, s maradt benn az élő show-ban. A vasárnapi, sorban a harmadik élő műsorban sikerült elkerülnie a kieső-zónát, Lady Gaga Paparazzi című dalának sajátos feldolgozásával meggyőzte a közönséget, hogy helye van a versenyben.

Surányi Botond és csapata, a NordX egy Pink dallal készült a harmadik élő adásra. - Jól sikerült a fellépésünk, úgy adtuk elő a dalt, ahogy terveztük, nagyon elégedett voltam - mondta a szatmár.ro-nak Surányi Botond.

Egyre több rajongója van egyébként a két szatmári X-faktor hősnek a megyeközpontban: boltok kirakataiban lehet látni a plakátokat, amelyeken arra kérik a lakosokat, hogy sms-el támogassák és tartsák benn a versenyben Todutot illetve a NordX-et.

A harmadik élő show-ból egyébként a székelyföldi Ráduly Botond esett ki - ő kapta a legkevesebb nézői szavazatot, így ő egyből kiesett. Párbajozni Nadir Tamuz és a Red lányzenekar volt kénytelen, a mentorok döntése alapján a fiúnak ért véget az idei, Antena1-en futó X-faktor.

Ráduly Botond kiesése némileg megviselte a szatmári Botit. A két fiú ugyanis nagyon jó kapcsolatot alakított ki a verseny ideje alatt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: