2013-08-02 17:40:10• hírek • Kocsis Zoltán

A szatmári tűzoltók a legügyesebbek

A Szamos Sürgősségi Helyzetek Felügyeletének tagjai nyerték meg a Sürgősségi Helyzetek Felügyeleteinek regionális versenyét, ezzel ők utazhatnak majd a Bákóban megrendezésre kerülő országos döntőre. A viadal július 31. és augusztus 2. között Szatmárnémetiben zajlott és az észak-nyugat-erdélyi régió öt megyéjének tűzoltói vettek részt rajta.

A félszáz tűzoltó négy versenyszámban mérte össze tudását, ügyességét, hozzáértését. A legnehezebb, egyben leglátványosabb szám az volt, amikor a tűzoltóknak egy háromemeletes épületre kellett felmászniuk úgy, hogy ablakról ablakra haladtak. A „pókemberek versenyében" a szatmári Kardos Gheorghe bizonyult a legügyesebbnek és leggyorsabbnak. Szintén szatmári nyerte a 100 méteres gátfutást is Demian Marian révén. Ő egyébként, egyedüli módon, hétszer is dobogóra állhatott a pénteki eredményhirdetés során. Nem akadt gyorsabb a szatmári csapatnál a tömlő-összeszerelésben sem, míg a 4x100 méteres váltófutást a kolozsváriak nyerték.

A fentiek ismeretében senkit sem ért meglepetésként, hogy az összesített versenyt is a szatmáriak nyerték, megelőzve Beszterce-Naszódot és Kolozs megyét. Szilágy lett a negyedik, Máramaros pedig az ötödik.

„Tudom, hogy mindenki nagyon jól felkészült, még ha a verseny napjaiban nem is tudta a legjobb formáját hozni úgy, ahogy azt szerette volna. Mindenkinek gratulálok, nem csak a két nap alatt elért eredményekhez, hanem egész tevékenységükhöz", méltatta kollégáit az eredményhirdetéskor Dan Gheorghe tűzoltóparancsnok.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: