2018-09-13 07:25:49• hírek • Bede Emőke

A szatmári lánglovagok bizonyultak a legjobbnak

Szeptember 13-án országszerte változatos programokkal készülnek a Román Tűzoltók Napjára. Nincs ez másként Szatmár megyében sem, itt többek között sporteseményekkel készültek a csütörtöki napra.

Az elmúlt hét során bowlingban, halászatban, fociban és asztaliteniszben is összemérték tudásukat a tűzoltók, viszont a legnagyobb megmérettetés az immár hetedik alkalommal megszervezett lépcsőfutó verseny volt. A próbán Bihar, Beszterce-Naszód, Kolozs, Máramaros és Szatmár megye egységei mellett részt vesznek az ukrajnai és a magyarországi bajtársak is.
 

A versenyt egy 32 méter magas épületben bonyolították le, ennek 172 lépcsőfokát kellett párban a lehető leggyorsabban megmászni teljes felszerelésben. Azaz mindenki viselte a hőálló egyenruháját, a sisakját, az oxigénpalackját, egyéb mentéshez szükséges eszközöket, illetve a tömlő sem maradhatott el.



A rajtvonalhoz 17 csapat vonult fel, végül azonban a dobogó első három fokát is a szatmári lánglovagoknak sikerült elhódítani. Első helyen végzett a Simon Ovidiu és Pop Sergiu alkotta páros, másodikként Kompasz Gabriel és Bora Gabriel duója végzett, a harmadik helyre pedig Cretu Szabolcs és Ilies Marius futott be. Mindannyian a szatmári egységhez tartoznak.



A különféle sportesemények hivatalos díjátadójára Nagykárolyban kerül sor csütörtök délután, ahol egy látványos katonai parádéval ünneplik meg a Tűzoltók Napját. Ugyanezen ünnepség keretében jelentik be az előléptetéseket is, illetve több új bajtárs is ezen a napon teszi le az esküt.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: