2016-12-19 09:10:11• hírek • Refszatmar.ro, Szatmar.ro

A szatmári Bízz Band is színpadra lépett

Kinőtte a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermét a Krisztusra Hangolva adventi dicsőítő alkalom Nagyváradon, melyet hatodik alkalommal tartottak meg. A megtelt teremben a szatmáriakat a Bízz Band és Jobb Domokos valamint Rácz Ervin ifjúsági előadók képviselték. Fellépett még az Ében Zenekar, egy nyírbátori csapat, az Újszövetség Együttes, a KRISZBI és az Élő Kövek is.

Mikló István Boldizsár szervező és egyházkerületi katekétikai előadó konferálásával, szombaton 15 órától kezdődött az ifi-advent, melyet a KRISZBI kezdett, felvezetve ezzel Jobb Domokos egyházkerületi ifjúsági előadó igehirdetését.

„Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született, és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki tőle született. Abból ismerjük meg, hogy szeretjük Isten gyermekeit, ha szeretjük Istent, és megtartjuk az ő parancsolatait. Mert az az Isten iránti szeretet, hogy a parancsolatait megtartjuk; az ő parancsolatai pedig nem nehezek. Mert minden, ami Istentől született, legyőzi a világot, és az a győzelem, amely legyőzte a világot, a mi hitünk. Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia? (1János 5,1-5) - szólt az alapige, mely a győztes Jézus követésére szólított fel. Az igehirdető biztatott: engedjük, hogy megszülessen és felnőjön bennünk Jézus, akinek az irányítására bízhatjuk életünket. Az Ő akarata érvényesüljön bennünk!

A szatmári Bízz Band folytatta a dicsőítést. A nyári nagytarnai ifjúsági táborban és több ifjúsági alkalmon szolgáló csapat fiatalos, örömteli, pörgős, hangulatos stílusban énekelt. Közben Rácz Ervin erdődi lelkipásztor, a csapat mentoraként adventi gondolatait osztotta meg a fiatalokkal, Isten ajándékára: a szeretetre, az örömre és a szabadságra irányítva a tekinteteket.

Őket a nyírbátoriak követték, akik új lelkészük, Fazekas Ferenc, a Krisztusra Hangolva egyik alapítója vezetésével érkeztek. Az egyéves Újszövetség Együttes és az Ében Zenekar tovább folytatta a dicsőítést, végül pedig a hatéves Élő Kövek Mike Pál,  magyarkéci lelkész nagyszerű gondolataival zárta az alkalmat.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: