2016-06-23 16:13:54• hírek • Szatmár.ro

A számítógéppel és internettel ismerkedtek a szépkorúak

Fiatalok és szépkorúak közötti generációs kapcsolódás jött létre egy pályázatnak köszönhetően.

Az év elején a technikai feltételek biztosítása, megfelelő méretű képernyők beszerzése, internet-hozzáférés és a képzési terv kigondolása és elkészítése valósult meg három helységben: Szatmárnémetiben, Nagykárolyban és Nagybányán. Elkezdődött az alapfokú képzés, aminek témája a számítógép megismerése és az internet használata volt.

Az önkéntes diákok „tanárokká" váltak, és a nagyszüleikkel egykorúak, „a diákok" tőlük tanulhatták meg a számítógép és internet rejtelmeit. Azok, akiktől az évek során mindig tanultak, most tanulókká váltak, és ebben a fordított helyzetben a fiatalok adhattak át olyan tudást számukra, amivel egy új világ nyílt meg a szépkorúak előtt. Az első órákon volt is nagy izgatottság, számtalan kérdés, de sok türelemmel haladtak az anyag elsajátításával.

„Egy szép tapasztalatnak mondhatom, megtanultam úgy kommunikálni, hogy észrevegyem az érzéseket is. Azt is megtanultam, hogy csak akkor tisztelnek, ha a magam részéről én is tisztelem azokat, akiket megszólítok, hogy mindannyiuknak más a személyisége. Ahhoz, hogy megértsenek, mi is megértést kell tanúsítsunk"- emlékszik vissza Pop Alexandra.

A képzés során nagyszerű eredmények bontakoztak ki, amikor a „diákok" új területeket fedeztek fel, vagy amikor családtagjaikkal, rég nem látott barátokkal tudták felvenni a kapcsolatot, beszélhettek, és láthatták a rég feledésbe merült arcokat. A Facebook és Skype világába is betekintést nyertek a résztvevők. A kapcsolódás egy különleges formáját tapasztalhatták így meg, fényképek kerültek elő eseményekről, amiket megosztottak. Voltak nagyon lelkesek és voltak óvatosabbak, de a tanulás öröme észlelhető volt minden egyes képzési órán.

Egy 70 éves tanuló szeretett volna otthon is gyakorolni, de nem volt rá lehetősége, és ekkor csoda történt: egy véletlen folytán épp azon a napon adományozott egy nagylelkű szatmári lakos egy számítógépet a Caritas Szervezetnek, amit eljuttattunk a lelkes diák otthonába. Egy kapcsolódás, ami újabb kapcsolatot jelent, így szövődik nap nap után a kapcsolatok hálója, ami megakadályozza a szépkorúak elszigetelődését.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: