2013-07-31 18:27:44• hírek • Szatmar.ro

A szakvezetést bosszantja a nagybányai vereség

fotó: Szatmar.ro archívum
fotó: Szatmar.ro archívum

A hétvégi, magyarországi két vereség után ismét vesztesen hagyta el a pályát az Olimpia labdarúgó csapata. A második osztályba való visszatérésre készülő sárga-kék alakulat ezúttal Nagybányán maradt alul 2-1 arányban.

A tikkasztó melegben a hazaiak szerezték meg a vezetést a 25. percben Ardeleanu révén, amire az Olimpia csak a 40. minutumban tudott válaszolni. Ekkor Zsiga harcolt ki büntetőt csapatának, Bujor pedig biztos lábbal értékesítette a tizenegyest. A szünet után negyed órával azonban Iatu ismét vezetéshez juttatta a harmadik osztály újoncát, erre pedig már nem tudott válaszolni a szatmári csapat.

„Mindkét gólt védelmi hibákból kaptuk, és mindkettőt középről. Némileg elkeserítő, hogy megint kikaptunk, még ha edzőmeccsről is van szó. Pedig a fiúk mennek, hajtanak, de nincs eredménye, mondta a meccs után Csík Tibor vezetőedző. Új a csapat, sok az új játékos. A fiúk koncentrációs problémákkal küszködnek, ami a fáradtságra vezethető vissza. Ugyanakkor nem lehet mindig a fáradtságra hivatkozni. Egyesektől igenis többet várok", tette hozzá a korábbi kiváló védő.

Nagybányán egy új fiú is feltűnt az Olimpiában, pontosabban annak kapujában: Székely Lóránt Désen született, legutóbb a Delta Tulceában védett, most pedig próbajátékon szerepel Szatmárnémetiben. A szakmai stáb az első meccs után egyelőre nem döntött arról, hogy szerződést kínálnak-e neki.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: