2009-03-15 12:10:14• hírek • Varga Béla/MTI

Ungváron meggyalázták Petőfi szobrát

Ungváron vasárnap virradóra ismeretlen tettesek fehér festékkel öntötték le Petőfi Sándor szobrát.

Az Ukrajnai Magyarok Demokratikus Szövetsége (UMDSZ) feljelentést tett az ügyben.

A magyar nemzet költőjének egész alakos szobra Ungvár központjában áll a róla elnevezett téren, néhány méterre attól a helytől, ahol az a fogadó állt, amelyben Petőfi 1847 júliusában megszállt. Ferenci Béni alkotását a Magyar Köztársaság ajándékozta Ungvárnak. A szobrot 1990. szeptember 29-én együtt avatta fel Göncz Árpád magyar és Leonyid Kravcsuk ukrán államfő.

Az ungvári Petőfi-emlékműnél vasárnap délután tartja március 15-i megemlékezését a város és a környék magyarsága a Magyar Értelmiségiek Kárpátaljai Közösségének (MÉKK) szervezésében.

A Petőfi-szobor meggyalázása egy hét leforgása alatt a harmadik eset, amikor magyar emlékművet ér atrocitás Kárpátalján. A múlt hét végén ismeretlenek súlyosan megrongálták, önkényuralmi jelképekkel és magyarellenes jelszavakkal mázolták be a honfoglalási emlékművet a Vereckei-hágón. Ezzel egy időben Munkács határában valakik összetörték az 1849-es podheringi csata emlékét megörökítő obeliszk ruszin nyelvű emléktábláját.

A magyar emlékjelek elleni támadások egybeesnek a néhány napig létezett Kárpát-Ukrajna 1939. március 15-i kikiáltásának 70. évfordulójára emlékező kárpátaljai rendezvénysorozattal, amely Ungváron zárul vasárnap este a szélsőséges Ukrán Nacionalisták Szervezetének (OUN) megemlékezésével.

Tavalyi március 15-i ünnepség Ungváron. Fotó: karpatinfo.net

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: