2013-04-25 18:59:00• hírek • Póti Orsolya

A sváb identitásról beszéltek

Vitafórumot rendeztek a posztModern Távlatok Művelődési Műhelye keretében április 25-én, csütörtök délután. A rendezvénynek a Szatmárnémeti Református Gimnázium adott otthont.

Csütörtök délután 17 órától vitafórumra került sor a Református Gimnáziumban működő Esperesi Hivatalban. A rendezvény meghívottja Veibel Izabella sváb kutató volt, aki 2008-ban a Babeş-Bolyai Tudományegyetemen végzett, majd 2011-ig továbbképzésen vett részt a berlini Humboldt Egyetemen. A jelenlevőket elsőként Szilágyi Éva, a tanintézmény igazgatónője köszöntötte, mint házigazda, majd Nt. Kovács Sándor esperes adta áldását a rendezvényre.  

Veibel a sváb identitásról, a kisebbségben élő szatmári svábok identitástudatáról tartott rövid, de tartalmas előadást, ezután pedig kezdetét vette a beszélgetés, amelyet Kereskényi Sándor irodalomtörténész moderált.

A sváb kutató elmondta: manapság számos körülmény összejátszása erősíti a sváb másság kifejeződését, az ezzel kapcsolatos érdeklődés fokozódását. Míg nagyszüleink kezdték elfelejteni a német nyelvet és a szatmári sváb dialektust, addig szüleink újra felelevenítették, óvodákat és iskolákat alapítottak - ez alapján beszélhetünk visszanémetesedésről is.

„A szatmári sváb kisebbség életében nagy szerepet játszik az egyház és a kultúra. Egyre fontosabbnak tartjuk hagyományaink felelevenítését és azok ápolását, ami jó példa lehet más európai országok számára is" - magyarázta Veibel, aki szerint fontos lenne a szatmári sváb dialektus használatba hozása, ugyanis kihalóban van ez a nyelvjárás.

A kutató szerint, a mai szatmári sváb értelmiség még keresi a helyét és a szerepét, hiszen anyanyelve és kultúrája többnyire magyar, de egyre nagyobb érdeklődéssel fordul a német kultúrértékek felé.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: