2015-06-09 16:50:56• hírek • Szatmár.ro

A sport is fontos szerepet kapott a SZIN programjában

Jelentkezz a Magyar Ifjúsági Napok sportrendezvényeire csapatoddal június 12-én 12 óráig!

A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés versenyre hív egy olyan sportnapon, ami a középiskolásokat szólítja meg. Tölts el egy eseménydús napot barátaiddal június 13-án a Szatmári Ifjúsági Napok keretén belül megszervezendő IV. Nemzetközi Ifjúsági Sportnapokon.

Focikupára várják a jelentkezőket

Ez a rendezvény megmozgat minden egyes középiskolást aki labdába tud rúgni és szereti a kihívásokat. A focikupa a Johann Ettinger Elméleti Líceum műfűves pályáján lesz,megrendezve, ahol szombaton reggel kilenc órától csoportmérkőzéssel kezdődik a nap. A csoportmérkőzéseket az elődöntők követik, majd a kis és nagy döntőkön szurkolhatunk a legjobb csapatoknak.

Figyelem! A helyek száma korlátozott, négy középiskolás csapat jelentkezését várják a szervezők. A csapatok 5+1 főből állnak, a mérkőzések kétszer tizenöt percből állnak, valamit egy öt perces szünet lesz a két félidő között! Jelentkezni Muresan Istvánnál lehet a 0748-931993-as telefonszámon, ő tud egyéb részletekkel is szolgálni a kupa kapcsán. A jelentkezési határidő június 12-e, 12 óra.

Streetball-kupa is lesz

A Szatmári Magyar Diákszövetség és a Magyar Ifjúsági Kezdeményezés a Szatmári Ifjúsági Napok keretén belül június 13-án streetball bajnokságot szervez. A szervezők június 12-én 12 óráig várjuk a 4 fős csapatok jelentkezését. A kosárkupa 16 és 36 év közötti dfiataloknak szól. A verseny a Kölcsey Ferenc Főgimnázium kosárlabda pályáján lesz, ahol szombaton reggel kilenctől kezdődnek a meccsek. A helyek száma korlátozott, legtöbb 8 csapat vehet részt a kupán. Bár a jelentkező csapatok négytagúak lehetnek, csapatonként egyszerre hárman lesznek a pályán.

A streetball kedvelői Nagy-Tóth Márkot keressék a 0757583024-es telefonszámon a részletekkel vagy a jelentkezéssel kapcsolatban. A jelentkezési határidő június 12-e 12 óra.

Sakk, matt, győzelem

Aki úgy gondolta, hogy a Szatmári Ifjúsági Napokon csak foci és kosárlabda lesz a terítéken, az nagyot tévedet! A Magyar Ifjúsági Kezdeményezés a SZIN keretén belül megszervezi az Iskolai Rapid Sakkversenyt, azoknak akik az izmaik helyett inkább az agyukat tornáztatnák meg.

A rendezvénynek a Szatmárnémeti RMDSZ székháza (Rákóczi/Mihai Viteazu u. 10 szám) lesz a helyszíne. Ezt június 14-én, vasárnap tíz órai kezdettel tartják meg.

A sportág kedvelőinek jelentkezéseit Polner József fogadja minden nap reggel tíz és délután hat óra között, a 0770796824-es telefonszámon. Jelentkezési határidő június 12-e.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Kiemelt hírek:
Valutaváltó:


Promó: