2009-01-29 17:46:05• hírek • Szatmar.ro

A safety car nem zárja be a boxot

A következő szezonban akkor is látogatható a boksz, amikor pályán van a safety car.

A tavalyi szezonban komoly gondot okozott a Nemzetközi Automobil Szövetség azon, még 2007-ben hozott szabálya, mely szerint tilos volt a boxutcát meglátogatni, amikor a safety car a pályán volt. Ezt az előírást a FIA most eltörölte és sebességkorlátozással helyettesítette.

Amikor ugyanis a versenybíróság pályára küldi majd a biztonsági autót, akkor minden egyes autó kormányán megjelenik egy üzenet, melynek következtében a pilótának le kell majd nyomnia egy gombot. Ekkor az elektronikus rendszer beméri az autó által a versenypályán elfoglalt helyet és kiszámít egy minimális időt, amelynél a pilóta nem érhet gyorsabban a boxba, ellenkező esetben büntetésre számíthat.

A boxutca bezárására azért került sor még 2007-ben, mert a balesetek mellett az autók nagy gyorsasággal viharzottak el, hogy beérjenek a boxban és ez komoly veszélyeket rejtette magában. A csapatok ugyanakkor elégedetlenkedtek, mivel ha egy autónak elfogyóban volt az üzemanyagja és ezért akart bemenni tankolni, azt megbüntették.

A safety car, mint a jó cserkész, ott segít, ahol kell

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: