2009-02-24 13:04:12• hírek • Ferenczi Noémi

A rút kiskacsa a bábszínházban

A bábtagozatosok idei második bemutatójukra készülnek. A márciusban sorra kerülő bemutatón H.C. Andersen A rút kiskacsa című meséjét mutatják be. Az előkészületekről Szilágyi Regina rendezőt kérdeztük.


Andersen mindenekelőtt meseíró. Aki a nevét hallja, annak azonnal valamelyik közismert meséje jut az eszébe. A rút kiskacsa meséjét nincs olyan kis gyermek vagy felnőtt, aki ne ismerné.

A bábjáték elő-bemutatójára március 14-én fog sor kerülni, magára a bemutatóra pedig március 16-án. Összesen 24 bérletes előadást fognak játszani. Egy-egy előadáson körülbelül hatvan gyermek vesz részt.

„A rút kiskacsát Rumi László, magyarországi rendező rendezi. Ez a bábjáték egy teljesen más világba repíti majd a közönséget. A bábokat - melyek várhatóan a jövő héten készülnek el Debrecemben - Bodor Judit tervezte. Remélhetőleg, a gyerekek nagy szeretettel fogadják majd az előadást"- magyarázta Szilágyi Regina rendező.

A következő és egybe az idei évad utolsó bábjátéka a Párnamesék című mese lesz.

Remélik, a gyerekek nagy szerettel fogadják a Rút kiskacsát

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: