2007-03-28 18:58:28• hírek • Tamás Jakab

Japán vendégművészek koncertje

 A koncerten Mozart, Dvorák és Csajkovszkij műveket hallhat a közönség.
 Ismét színvonalas komolyzenei koncerttel ajándékozza meg Szatmárnémeti városát a helyi filharmónia holnap este, 18 óra 30 perces kezdettel. A koncerten Mozart, Dvorák és Csajkovszkij műveket hallhat a zeneszerető közönség.

 

Dvorák egy Prága melletti településen született, ahol élete legnagyobb részét töltötte. Prágában tanult zenélni az 1850-es évek végén, hamar elsajátította a hegedülés tudományát. Az 1860-as években a Bohémiai Ideiglenes Színház Zenekarában játszott. Anyagi gondok miatt tanításra adta fejét, de ez szinte minden szabadidejét felemésztette, így zenekari pályafutását is befejezte, és 1871-ben saját művek komponálásába kezdett. Szerelmes lett az egyik tanítványába, aki azonban visszautasította őt, ezt követően annak húgát, Anna Cermakovát vette feleségül. Mialatt 1892-től 1895-ig a New York-i Nemzeti Zenei Konzervatórium igazgatója volt, megírta kilencedik ("Újvilág") szimfóniáját. Pénzszűkében lévén visszautazott Prágába, ahol 1904-ben meghalt.

A koncerten két külföldi vendég is részt vesz, a karmesteri posztot Shin Watanabe tölti majd be, míg Tomoe Kawabata zongorán kísér majd.

 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: