2017-04-15 08:43:16• hírek • MTI

A rossz kommunikáció is oka a határ menti torlódásoknak

Carmen Dan román belügyminiszter szerint a román és a magyar hatóságok nem megfelelő kommunikációja is hozzájárult ahhoz, hogy a húsvét előtti időszakban torlódások alakultak ki a két ország közötti határátkelőkön.

A belügyminiszter a Csanádpalota - Nagylak határátkelőhelyen tett látogatása után nyilatkozott erről az újságíróknak. Elmondta: a román hatóságok felkészültek arra, hogy húsvét előtt az ünnepekre hazatérő vendégmunkásoknak köszönhetően ugrásszerűen megnő a forgalom a határátkelőkön, de nem mindig volt megfelelő a kommunikálás a magyar féllel.

A miniszter egy olyan, két nappal ezelőtti esetről is beszámolt, amikor tíz forgalmi sáv melletti fülkében ültek román határrendészek, de csak háromban magyar határrendészek is. Hozzátette: a román fél sürgető fellépésére volt szükség ahhoz, hogy a helyzet rendeződjék, mert az átlépő személyek ellenőrzését csak közösen végezhetik. Azt is elmondta azonban, hogy két napja összehangoltan dolgoznak a román és a magyar határrendészek.

Carmen Dan elmondta, a román belügyminisztérium egy rövid- és egy középtávú intézkedési tervet is elkészített az ünnepek időszakában tapasztalható torlódások elkerülésére. A rövid távú tervnek megfelelően az irodai munkát végző személyzetet is a határátkelőhelyekre vezényelték, és ezáltal 1200-al nőtt az ország határain szolgálatot teljesítő határrendészek száma. A középtávú intézkedések sorában újabb kilépő és belépő sávok létesítését, és a vonatkozó törvények ésszerűsítését említette.

A miniszter kijelentette: azt szeretnék, ha az ünnepekre hazalátogató román vendégmunkások örömmel léphetnének be Romániába, és nem kellene bosszankodniuk a torlódások miatt. A kormány szerdai ülésén Sorin Grindeanu miniszterelnök elégedetlenségét fejezte ki amiatt, hogy "túl sokat" kell várakozni a határnál, és felszólította a belügyminisztert, hogy tárgyaljon a magyar és a bolgár hatóságokkal, és találjanak közösen megoldásokat a várakozási idő lerövidítésére.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: