2009-04-08 12:36:37• hírek • MTI/dpa/Reuters

A románok nem kívánatos személyek

Vízumkényszert vezet be Romániával szemben Moldova, egyúttal nemkívánatos személynek nyilvánította Románia chisinaui nagykövetét - jelentette be szerdán Vladimir Voronin moldovai államfő, aki szerint a szomszédos Románia mesterkedése miatt törtek ki országában véres zavargások.

A román nagykövetnek 24 órán belül el kell hagynia az országot, a vízumkényszer bevezetése mellett pedig megszigorítják a határőrizet is - közölte Voronin.

"Pontosan tudjuk, hogy a nyugtalanságot bizonyos romániai érdekcsoportok szítják" - mondta a kommunista elnök, utalva a heves összecsapásokba torkolló keddi tüntetésekre, amelyek során a demonstrálók az ő hivatalát is feldúlták. "Mindennek megvan a határa" - mondta az egészen 1940-ig Romániához tartozott állam első embere.

A tüntetéseken a Romániához való csatlakozásra szólító jelszavak is felhangoztak, a megostromlott és bevett kormányzati épületekre pedig román nemzeti zászlókat is kitűztek - hívja fel a figyelmet tudósításában a RIA Novosztyi orosz hírügynökség.

"A biztonsági erők kézre kerítették a rendzavarások 118 szervezőjét, de az értelmi szerzők már elhagyták az országot" - mondta Voronin.

A román kormány tagadja, hogy bármi köze lenne a moldovai tüntetésekhez, amelyek a vasárnapi parlamenti választások után kezdődtek az ellenzék felhívására. A moldovai liberális ellenzék szerint a kommunista kormány meghamisította a voksolás eredményét.

Szerda délelőtt újra tüntetők gyűltek össze a moldovai fővárosban a kormányzati negyednél. A nagyjából 300 tüntető nagy hangon szapulta a helyszínre érkező rohamrendőröket, de nyoma sincs a felfokozott indulatoknak, amelyek kedden összecsapásokhoz, valamint a parlament és az elnöki hivatal feldúlásához vezettek.

A szavazási eredmények nyomán zavargások törtek ki

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: