2017-12-22 09:36:00• hírek • Agerpres

A románok közel fele szerint jó irányba halad az EU

A románok közel fele vélekedik úgy, hogy jó irányba halad az Európai Unió és nagyon bíznak az unióban, azonban többen elmarasztalják az EP-képviselők tevékenységét, derült ki a Városi és Regionális Szociológiai Központ (CURS) közvélemény kutatásából.

A tanulmány szerint a megkérdezettek 47 százaléka gondolja azt, hogy az EU jó irányba halad. A válaszadók 35%-a gondolja azt, hogy az Európai Parlamentnek van a legnagyobb szerepe az Európai Unión belüli döntéshozatalban, azonban keveset tudnak a képviselőkről és a parlamenti frakciókról.

Legtöbben negatívan vélekednek az EP-képviselők parlamenti tevékenységéről, 38 százalékuk szerint elhanyagolandó a tevékenységük, 43 százalékuk szerint pedig bürokratikus.

"45 százalékuk szerint a romániai EP-képviselők munkája kevésbé hatékony, mint a többi EP-képviselő tevékenysége" - mutat rá a tanulmány.

A megkérdezett személyek azt szeretnék, hogy az európai parlamenti képviselők a saját országuk érdekeit képviseljék. A tanulmányból az is kiderült, hogy az emberek kétharmadának elképzelése szerint az EP-képviselők inkább a képviselőcsoportok érdekeit tartják szem előtt, mint az országuk érdekeit.

A közlemény szerint az eredményeket az magyarázza, hogy az emberek nem ismerik az Európai Parlament és a képviselők munkásságát. Tízből hét személy szerint a romániai tömegtájékoztatási eszközök nem tájékoztatják a lakosságot kellőképpen az európai parlamenti képviselők munkájáról.

A felmérés során 543 romániai lakost kérdeztek meg telefonon keresztül. A hibahatár +/- 4,2 százalék. 

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: