2014-01-02 12:16:43• hírek • Gazda Árpád/MTI

Elégedetlenek 2013-al a románok

Egy friss közvélemény-kutatás szerint keserű szájízzel gondolnak a románok a 2013-as politikai eseményeire.

Az IRES közvélemény-kutató intézet a karácsony előtti időszakban mérte fel a 2013-as év romániai megítélését. A Digi 24 hírtelevízió honlapján közzétett felmérés szerint a megkérdezettek 76 százaléka vélte úgy, hogy rossz irányba haladnak a dolgok az országukban, 72 százalékuk semmilyen pozitívumot nem látott az év politikai történéseiben, 49 százalékuk pedig a korábbi ötéves periódusnál rosszabbnak tartotta a 2013-as évet.

A válaszadók a politikusok konfliktusos viszonyait, a vezetés rossz hatásfokát, az alacsony életszínvonalat látták a legsúlyosabb negatív jelenségeknek. Arra a nyitott kérdésre, hogy mit találtak a legkiábrándítóbbnak a politikusok viselkedésében, az ígéreteik be nem tartását említették a legtöbben (28 százalék), de a marakodásaikat (19 százalék) és a nép iránti közömbösségüket (10 százalék) is sokan rótták fel.

A megkérdezettek 22 százaléka Victor Ponta miniszterelnököt, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnökét, a Szociálliberális Unió (USL) társelnökét választaná az év politikusának. Traian Basescu államfőt 14 százalékuk, Crin Antonescu szenátusi elnököt a Nemzeti Liberális Párt elnökét, az USL társelnökét csak hat százalékuk tartotta az év politikusának. Negyedrészük egyik politikust sem javasolná az év emberének. Arra a kérdésre, hogy felbomlik-e 2014-ben a kormányzó Szociálliberális Unió, 51 százalékuk válaszolt igennel.

A Ponta-kormány legjobb intézkedésének azt látták a megkérdezettek, hogy helyreállította a közszférában a fizetéseket, amelyeket a gazdasági válság idején a Boc-kormány 25 százalékkal csökkentett. A kormány legvitatottabb intézkedésének az adók és illetékek emelését tartották.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: