2014-07-06 14:27:30• hírek • Szatmar.ro

A romániai magyarok érdekeit Románia képviseli

A romániai magyarok érdekeit Románia képviseli - szögezte le Radu Podgorean román külügyi államtitkár szombaton a romániai magyar konzuli irodák elutasításával kapcsolatban.

A román külügyi közlemény arra az - MTI által pénteken közölt - nyilatkozatra reagált, amelyben Kovács Péter, a bukaresti kormányban részt vevő Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) főtitkára nevetségesnek nevezte, hogy Bukarest az arányosságra hivatkozva tagadta meg a Marosvásárhelyre és Nagyváradra tervezett magyar konzuli iroda megszervezését. Az RMDSZ politikusa úgy vélekedett: nem lehet összehasonlítani az 1,3 milliós romániai magyar közösséget a néhány ezres magyarországi román közösséggel.

A román külügyi államtitkár szerint viszont nem korrekt, sőt megtévesztő a Romániában élő magyarokra és a Magyarországi románokra hivatkozni ebben az ügyben.

"A romániai magyarok érdekeit az az állam képviseli, amelynek polgárai, vagyis Románia" - jelentette ki Radu Podgorean.

Hozzátette: a külpolitika és azon belül a konzuli kapcsolatok ügye a külügyminisztérium hatásköre, amelynek nincs olyan kötelezettsége, hogy erről a politikai pártokkal egyeztessen. A bukaresti külügyminisztérium az új konzuli hivatalok megnyitását kétoldalú tárgyalásokon rendezi az érintett országgal. A tárca megalapozatlannak tekinti az RMDSZ-főtitkár nyilatkozatát - zárult a román külügyi államtitkár nyilatkozata.

Kovács Péter pénteken az MTI-nek elmondta: az RMDSZ nem ért egyet azzal, hogy a román külügyminisztérium elutasította Magyarország két konzuli iroda nyitására vonatkozó igényét, a tárca vezetése nem konzultált az RMDSZ-szel, és minden indok megvan arra, hogy újragondolja döntését.

Nagy Anna külügyi szóvivő csütörtökön arról tájékoztatta az MTI-t: Románia érdemi magyarázat nélkül elutasította Magyarország igényét arra, hogy Nagyváradon és Marosvásárhelyen konzuli irodát nyisson. A magyar kormány tavaly áprilisban kezdeményezte a két konzuli iroda nyitását a román kormánynál. A nagyváradi konzuli iroda a kolozsvári, a marosvásárhelyi pedig a csíkszeredai főkonzulátus alárendeltségében működött volna.

Romániában a bukaresti nagykövetség, illetve konzulátus mellett jelenleg Csíkszeredában és Kolozsváron működik magyar főkonzulátus. Romániának Budapesten van nagykövetsége és konzuli hivatala, Gyulán és Szegeden főkonzulátusa.

Kapcsolódó hírek:
Legfrissebb apróhirdetések:
További friss hírek:
Valutaváltó:


# Orosz-ukrán háború # koronavírus # baleset # harmadik híd # körgyűrű # vakcina # Nagykároly # Szatmárnémeti
Kiemelt hírek:
Promó: